Rizikó

Évközi 24. vasárnapra

Iz 50,5-9a * Jak 2,14-18 * Mk 8,27-35

„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.” Krisztus követése tehát önmagunk megtagadásával és a kereszt felvállalásával függ össze. Amikor tehát saját keresztünkről elmélkedünk, akkor azt ezzel a két kifejezéssel kell összekötnünk, nem mással, nem azokkal, amelyek hétköznapi szenvedéseinkkel kapcsolatosak, bár azoknak is lehet köze a kereszthez, de nem közvetlenül alkalmazva.

János evangéliumának egyik legszebb ívű története a vakon született emberrel való találkozás. Az elején a tanítványok felteszik a kérdést, kinek a vétke következményeképp született vakon az az ember. Jézus egyrészt visszautasítja a konkrét nyomorúságnak mint büntetésnek egy konkrét bűnnel vagy bűnössel való összekapcsolását (nem tagadva azt a tényt, hogy a halál, s így a hozzá vezető nyomorúságok a bűn által léptek a világba), másrészt kissé titokzatos válaszával rávilágít arra, hogy Isten dicsősége (pedagógiáján, vezetésén keresztül) pont a nyomorúságból kiindulva tud és akar az emberben  megnyilvánulni. A vakon született emberrel nem csak az történik, hogy meggyógyul a vakságból: ez semmi ahhoz  képest, hogy eljut a hitre, és a történet végén leborul Jézus, a megváltó előtt. Íme Isten dicsősége!

A betegség, a szegénység és minden olyan állapot, amely törékenységünk felszínre törésével a halálra emlékeztet (és oda vezet is) bennünket, alázatot tanít. Az ember megtanulja értékelni az életet, méghozzá két irányban is. Megtanuljuk, mi a fontos, és át tudjuk alakítani értékrendünket. Jobban vigyázunk az életünkre. Törődünk magunkkal. Ugyanakkor megtanuljuk azt is, hogy az életet el kell engedni, nem a mi kezünkben van. Nemcsak komolyabban,kezében van. Így a hitnek egészen más dimenziójába jutunk, mint ahol azelőtt voltunk egyfajta tudatlanságban. S ez egzisztenciálissá teszi számunkra a megváltás kérdését is, amelybe sokkal alapvetőbb módon tudunk ezután kapaszkodni, s ez teszi lehetővé azt is, hogy szenvedéseinket egyesítsük Krisztus  szenvedésével, és így hasznossá tegyük azokat Isten országában. Így válhat keresztté a hétköznapi szenvedés.

Ez azonban még nem minden, hiszen Krisztus keresztje nem a hétköznapi szenvedés magára vételét jelenti. Ő tudatosan magára vállalt egy életformát, egy stílust, szavakat és cselekedeteket, döntéseket, amelyek végül elítéléséhez és kivégzéséhez vezettek. Tehette volna másképp, választhatott volna más utat, a sivatagban való megkísértése tanúskodik erről. Használhatta volna státuszát saját érdekében, önző módon, kényelmesen, kellemesen. Nem így tett. Kiállt az igazság és az ember mellett. Mindeközben végig kapcsolatban állt az Atyával, azt fürkészte, mi az Atya akarata, mi az, ami az ember javát szolgálja és a vele való kapcsolatot építi. Ez a keresztje. S ez nehéz kereszt. S nem kell messze mennünk, hogy rábukkanjunk erre a keresztre saját életünkben, még olyan messze sem, hogy nyilvánosan álljunk ki a megtérést hirdetni ellenséges környezetben.

Hirtelen súlyos beteg leszel, rákos. Az orvos nem sok reménnyel kecsegtet. Félsz a terápiától. Vannak azonban mindenféle csodadoktorok és praktikák, a piac bőséges. Hová mész, hová fordulsz? Természetesen szabad a gyógyulást kívánni és elősegíteni, de milyen áron? Megtévesztő az, hogy ezek a mindenféle módszerek hatékonyak is lehetnek, és ezért azt hisszük, hogy jók is. A jóságot azonban nem az határozza meg, hogy működik-e valami, hanem az, hogy honnan jön az ereje. Biztos Istentől? Ha nem, akkor mersz-e nemet mondani rá, még azzal a rizikóval is, hogy belehalsz? Ez bizony kereszt.

Tizennyolc éves gyereked eléd áll és közli, hogy ő most összeköltözik a szerelmével. Te ugyan felháborodsz, mert tudod, hogy bűnös állapotban akar élni, de meg mered-e mondani ezt neki, vagy a béke kedvéért inkább hallgatsz? Ki fogja a gyerekedet felvilágosítani? De nem is az lesz az igazi kereszt, hogy egyfajta erkölcscsőszként elmondd a véleményedet és ezzel a jó kapcsolatot veszélyeztesd, hanem az, hogy te magad, akinek az életében ez a kérdés így sohasem merült fel, veszed a fáradságot, és úgy nézel utána ennek a kérdésnek, hogy a gyerekednek értelmes, szép és elfogadható (ha nem is feltétlenül követhető, de ez az ő dolga) érveket tudj mondani!

Ezek a helyzetek már nemcsak azt mutatják, hogy az embernek illik keresztként fogadnia a hétköznapi élet szenvedéseit, hanem azt is, hogy számtalanszor döntést is kell hoznunk, amely előbb azonban keményen megdolgoz bennünket. A kereszt mindenképpen a komfortzónából való kilépést jelenti, ahol nem a pillanatnyi érdek diktál, hanem a végső dimenziók, a saját üdvösségünk és az emberiség üdvösségének munkálása. Jézus sem némi elégtételként, engesztelésként vette azt magára, nem pusztán elviselte, hanem döntött az Isten öröktől való üdvözítő terve mellett, s odaadta magát ezért. Ez a kereszt fogalmának teljes értelme mindannyiunk számára: vállalni önmagunk feladását a
világ üdvösségéért.

Barna Máté OP (Sopron)