Fiatalok rózsafüzére

Örvendetes

1. Jézus, akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál

„Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34) Isten felfedi a fiatal Mária előtt az emberek megváltásának tervét. Azt kívánja, hogy Jézus Krisztus anyja legyen. Hogyan válik ez valóra? A Szentlélek közreműködése által. Ez elég Máriának: „Íme, az Úr szolgálóleánya. Legyen nekem szavaid szerint.” (Lk 1,38)

Engem is kiválasztott Isten a keresztény életre a keresztség és a hit által. Rám is vár a házas és családi élet küldetése. Hogyan válik ez valóra?

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy lelkiismeretesen felkészülhessek a házas és családi életre.

2. Jézus, akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál

„Lelkem ujjong megváltó Istenemben.” (Lk 1,47) A megszentelő kegyelemben való élet, súlyos bűn nélkül, a kimeríthetetlen öröm forrása. Mária, kegyelemmel teljes, szereti Isten és megosztja örömét Erzsébettel, három hónapig szolgálva neki.

Engem is meghívott Isten a veled való barátságra, és megadta a megszentelő kegyelmet a keresztségben, lelkemet pedig szentélyévé tette. (v.ö. 1Kor 6,19)

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, add meg a kegyelmet, hogy megőrizzem a test és a lélek ártatlanságát.

3. Jézus, akit te, Szent Szűz, a világra szültél

„Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.” (Lk 2,10) Ez az öröm Jézus Krisztus birtoklásából ered. Öröm, amelyet az igaz Istenben vetett hit ad, aki megváltónak született.

Nekem is megadta Isten a hit kegyelmét, meghívott a katolikus Egyházba, amely a üdvösség szentsége.

Téged kérlek, Mária, Istennek szent Anyja, hogy egyre inkább az Egyházhoz tartozzam és megmaradjak benne.

4. Jézus, akit te, Szent Szűz, a templomban bemutattál

„Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.” (Lk 2,41) A templom Isten jelenlétének a helye. Az oltáron Jézus önmagát áldozza fel bűneimért és a világ megváltásáért. A templomban hirdetik az evangéliumot, kiszolgáltatják a keresztség szentségét, feloldozzák a bűnöket és megáldást.

Engem is hív Isten minden vasárnap a templomba, ahol táplál engem az oltárnál kegyelmével, szavával és az Úr testével.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy buzgón vegyek részt a szentmisén és járuljak a szentségekhez.

5. Jézus, akit te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál

„Nekem Atyám dolgaiban kell lennem.” (v.ö. Lk 2,49) Jézus a templomban marad, hogy tanítsa a tanítókat és megvédje a mennyei Atya tiszteletét. Amikor hazatér, harminc éves koráig engedelmes marad anyjának és választott nevelőapjának. Szerette őket és hallgatta.

Nekem is megparancsolja Isten, hogy tiszteljem apámat és anyámat, segítsek neki és szolgáljam őket szeretetből egész életemben.

Téged kérlek, Mária, Isten szent Anyja, add meg nekem a kegyelmet, hogy szeressem és tiszteljem szüleimet.

 

Világosság

6. Jézus, aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

„Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk 1,11) Ez a mennyei szózat az Atyaisten hangja. Isten gyermekének lenni azt jelenti, hogy Isten országának örökösei vagyunk. Ez egy rendkívüli méltóság és misszió. Isten gyermekeiként meg kell mutatni a világnak Krisztust, akiről szent János mondta: „Ő Szentlélekkel fog keresztelni.” (Mk 1,8)

Nekem is megadta Isten a Szentlelket a keresztségben: a fogadott fiúság Lelkét, általa kiáltjuk: Abba, Atya! (Róm 8,15b)

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, add meg a kegyelmet, hogy okos és hűséges keresztény legyek.

7. Jézus, aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét

„A násznagy szemére vetette a vőlegénynek: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” (Jn 2,9-10) A jó bor a nemes életet szimbolizálja. Az ilyen életet a gyümölcseiről lehet felismerni. Művészet, hogy mindig jó legyen: gyermekkorban, fiatalon és idősen. Krisztus segítsége nélkül nem lehetséges.

És ezért Mária nekem is mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond nektek.” (Jn 2,5), hogy én is megtapasztaljam Krisztus működésének megnemesítő erejét, egészen a feltámadás, a végítélet és a Bárány örök menyegzőjéig.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy Jézusba oltva – aki a szőlőtő – mindig elteljek bölcsességével és szeretetével.

8. Jézus, aki meghirdette Isten országát

„Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és gyógyított minden betegséget, minden gyengeséget.” (Mt 9,35) Egy alkalommal odalépett hozzá egy fiatal ember, aki az élet igazi értelmét kereste. Megkérdezte, hogyan nyerheti el az örök életet. Jézus szeretettel ránézett.

Rám is szeretettel néz Jézus. Azért jön, hogy kinyilatkoztassa az Atya szeretetét, hogy meghívjon az örök szeretet és béke országába. Egyúttal elvárja tőlem az állandó megtérést, hogy parancsainak útján járjam.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, kérj számomra bátorságot, hogy az isteni igazság útján járjak. Kérd Jézust, gyógyítson meg gyengeségeimből.

9. Jézus, aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét

„Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.” (2Kor 4,6) Péter, Jakab és János előtt való átváltozás a tanítványok iránti szeretet jele, amely azt kívánja, hogy megismerjék Mesterük dicsőségét. Jézus semmit sem rejt el előlük, az Atya hangja pedig tanúsítja: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5b)

Jézus nemcsak meghív engem dicsőségének felismerésére, de azt is kívánja, hogy örökre teljesen részesedjem benne.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, kérd Fiadat, hogy nyitott szemmel és szívvel járjak, hogy Isten dicsősége arcomon is tükröződjék.

10. Jézus, aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát

„Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” (Mk 14,22-24) Ez volt Jézusnak utolsó pászkavacsorája a földön, egyben az első eucharisztikus áldozat. Vágyva várta, hogy elfogyassza tanítványaival. Így szólt hozzájuk: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19d) A tanítványok még nem tudták, hogy ez az áldozat jelenvalóvá teszi szenvedését és feltámadását.

Jézusnak ez a kérése hozzám is szól, de még inkább szeretete. Vágyakozik a velem való egységre. Ez az egység meggyógyít és átalakít.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy megkaphassam szent Fiaddal való szentségi kapcsolat utáni vágyat. Ne vesszen kárba szent Vére életemben.

 

Fájdalmas

11. Jézus, aki érettünk vérrel verítékezett

„De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (v.ö. Lk 22,42) A nagy dolgok nem következnek be könnyen, fáradság és áldozat nélkül. Jézus szenved a Getszemáni kertben, vérrel verítékezik és buzgón imádkozik, hogy beteljesedjen a mennyei Atya akarata életében, szenvedésében és halálában.

Engem is meghívott Isten a keresztségben a szentségre, a keresztény élet teljességére, a bűnnel és a nagy gonoszság elleni küzdelemre.

Téged kérlek, Mária, Istennek szent Anyja, add meg a kegyelmet, hogy minden bűnre vezető alkalmat elkerüljek.

12. Jézus, akit érettünk megostoroztak

„Nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán.” (1Pét 1,18b-19) Jézus testét megostorozásának titkában darabokra szaggatták, és sebeiből a legszentebb vér folyik. Ez az ára az emberi lélek szabadságának, hogy ne maradjon a szenvedélyek és a bűn rabságában.

Engem is meghívott Isten az Isten gyermekeinek méltóságára, hogy uralkodjam testemen és szenvedélyeimen.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy buzgón járuljak a szentgyónáshoz és az Úr Testének vételéhez, azért, hogy megőrizzem lelkem szabadságát.

13. Jézus, akit érettünk tövissel koronáztak

„És arcul ütötték.” (v.ö. Jn 19,3) A teremtény üti arcul teremtőjét. Az ember kezet emel Istenére. Ez a bűn szörnyű titka. Mégis Isten hallgat. A Megváltó türelmes, gyengéd, irgalmas és alázatos. Türelmesen vár a bűnös megtérésére.

Isten engem is körülvesz türelemmel és megértéssel, és vár a szeretetemre.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, add meg a kegyelmet, hogy türelmes és megértő legyek felebarátaimhoz.

14. Jézus, aki érettünk a keresztet hordozta

„Ne engem sirassatok; inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok.” (Lk 23,28b) Jézus a keresztet hordozva elesik súlya alatt, együttérzésre van szüksége, de az nem hozhatott neki vigasztalást, mert az ember bűnben él, megsérti Isten személyes és családi életében.

Isten engem is a személyes bűnbánatra hív, a bűnnel való szakításra és a kölcsönös családi szeretetre.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, add meg a kegyelmet, hogy szakítsak a bűnnel és épülésére legyek másoknak jó példámmal.

15. Jézus, akit érettünk keresztre feszítettek

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek.” (Lk 23,34) A kereszten Jézus felajánlja szenvedését és halálát a világ üdvösségére, vagyis az értem és minden emberért. Atyjától kéri a megbocsátást minden bűnösért. Ez az általános amnesztia, feloldozás és kiengesztelődés.

Nekem is megbocsátja Isten bűneimet a bűnbánat és kiengesztelődés szentségében, valamint hív, hogy megbocsássak másoknak.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy megbocsátó szeretettel legyek azok iránt, akik megbántanak engem.

 

Dicsőséges

16. Jézus, aki a halálból feltámadt

„Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz.” (Róm 10,9) Jézus Krisztus feltámadása szent hitünk alapja és megerősítése, az Evangélium és az Anyaszentegyház igazságának megerősítése. A feltámadás kötelességünkké teszi a hit megvallását az emberek előtt.

Engem is hív Isten, hogy Krisztus feltámadásának tanúja legyek, amikor megadta a hitet a keresztség szentségében és lovaggá ütött a bérmálás szentségében.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy bátran megvalljam szent hitemet és a katolikus Anyaszentegyházhoz való tartozásomat.

17. Jézus, aki a mennybe felment

„Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kol 3,1) Krisztus felment a mennybe és az örök boldogság és dicsőség helyét készítette el nekünk.

Isten engem is üdvözíteni akar és örökre boldoggá tenni.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy kitartóan dolgozzak örök üdvösségemen.

18. Jézus, aki nekünk a Szentlelket elküldte

„De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8) A Szentlélek Isten ereje, szeretete és szentsége. Megszenteli Isten egész népét és képessé teszi, hogy a hitet terjessze és védje a hitetlenekkel szemben.

Nekem is megadta Isten a Szentlelket a keresztség és bérmálás szentségében, hogy mindig megvédjem a hitet és az Egyházat.

Téged kérlek, Mária, Istennek szent Anyja, hogy kész legyek megvédeni a hitet és a keresztény erkölcsöt környezetemben.

19. Jézus, aki téged, Szent Szűz, a mennybe felvett

„Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas.” (Lk 1,49) Először Máriát szeplőtelenül fogantatottá és kegyelemmel teljessé tette, meghívta, hogy az üdvözítő édesanyja legyen, végül testestül-lelkestül felvette a mennyei boldogságba. Máriának ez a felmagasztalása szolgálatáért járó jutalom.

Velem is nagyon művelt a hatalmas, meghívott a keresztény életre és a szentségre az Egyházban.

Téged kérlek, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy hű maradjak keresztény hivatásomhoz, amelyért örök jutalom vár rám.

20. Jézus, aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott

„Hatalmasokat ledöntött a trónról, alázatosakat pedig felmagasztalt.” (Lk 1,52) Máriának ezek a szavai véglegesen mennybevételekor teljesedtek be. Ő, az Úr alázatos szolgálóleánya, a világmindenség királynője lett. Királyi hivatala abban áll, hogy szétossza Isten kegyelmeit az embereknek és kiesdje Isten irgalmasságát.

Engem is megjutalmaz Isten a dicsőséggel a mennyben, Mária Szívénél, minden megváltott körében.

Téged kérlek szívből, Mária, Istennek Szent Anyja, hogy tiszteljelek téged és hogy végig kitartsak a megszentelő kegyelemben.

(forrás: o. Szymon Niezgoda OP: Rozważania różańcowe)