A szeretet törvénye

Évközi 31. vasárnap, november 4.

MTörv 6,2-6 * Zsid 7,23-28 * Mk 12,28b-34

Lehet-e a szeretetet megparancsolni? A kérdés mindenképpen jogosnak tűnik, hiszen ma a szeretetet egészen másképp látjuk, mind abban az időszakban, amikor a Szentírás könyvei megírásra kerültek. Az ószövetségi Szentírás már megfogalmazta ezt a kettős törvényt az Isten- és emberszeretetről, de a sok részletes intézkedés folytán háttérbe került. A sokféle előírásra pedig azért volt szükség, mert a nép akkoriban szigorú vallásos keretekre szorult, hogy jobban el tudjon különülni és meg tudja őrizni identitását és Istentől kapott hivatását a többi néphez képest. A hosszú előkészületi időszak véget ért akkor, amikor Jézus, az Isten Fia, eljött közénk, és szeretetből magára vette emberi természetünket. Nem törvényhozóként lépett az emberek közé, mivel tanítását a hegyi beszédben a nyolc boldogsággal kezdte meg és soha senki nem kényszerítette rá az akaratát. Tanításának mégis lényeges eleme a szeretet törvényének az ünnepélyes megerősítése, mivel számára lényeges a folytonosság az Ószövetség és az Újszövetség között: ez pontosan a szeretet törvénye által valósul meg.

A szeretet törvénye fontos, de mégsem feltétlenül ez az, ami a döntő. Szükséges, hogy maga a törvény a szeretetben érje el csúcsát és teljességét. Mindnyájan tudjuk, hogy a törvénynél sokkal többet jelent a szeretet titka, amely isteni ajándék és erény. Ha a szeretetet csak puszta kényszerből tesszük az első helyre, akkor azt gyorsan szem elől is tévesztjük, mert észrevesszük, milyen sokan a világban háttérbe szorítják ezt a parancsot. Több kell tehát a szeretethez, mint az, hogy csak úgy előírják. Mi az a több? Az, hogy maga a szeretet legyen szerethető. Ez az az út, amit Jézus járt. Ő maga nem is beszélt olyan sokat a szeretetről.

Jézus nem naiv, mert látja azt, hogy az embereknek nem szép szavakra, hanem tettekre van szükségük. Jézus életében gyökerezik tehát a szeretet titka: mára a közénk jövetele is erről a szeretetről szól. Kisgyermekként eltelik Isten szeretetével és megismeri a szeretet emberi oldalát is, elsősorban a szülei által. Később pedig számtalan módon adja bizonyítékát az emberek iránti szeretetének: betegeket gyógyít meg, halottakat támaszt fel, tanítványokat gyűjt maga köré, bűnösöket vezet vissza az isteni irgalmassághoz és szeretethez, végül pedig Isten létére engedi, hogy az emberek keresztre feszítsék. Ezzel azt igazolja, hogy a szeretetet először gyakorolni kell. Cselekvő szeretete által az embereket meghívja Isten barátságára.

A szeretet törvénye és annak elsőbbsége valójában az emberi szabadságról és megajándékozottságról szól. Spontán módon benne van az életünkben a szeretet utáni vágy, amelyet semmi más nem tölthet el, csakis Isten és az embertársaink szeretete. A kettő egymáshoz szorosan kapcsolódik és a szeretet egyetlen ajándékát és erényét adja. A szeretet útján ma is tanítómesterünk és példaképünk Jézus, aki megtanít minket arra, hogy túllépjünk a szeretet pusztán emberi, érzelmi oldalán, és eljussunk odaadó szeretetéhez, sőt barátságához. A szolgáló és odaadó szeretet már főként szabadságunkat célozza meg: Krisztus követőinek az életszentsége úgy alakul ki és tökéletesedik, hogy szabadon szolgálják Jézust és embertársaikat. Hűséges szolgálatuk által pedig megtapasztalják a szeretet végső titkát is, mivel Isten barátai lesznek. Részvételünk a szentmisén túlmutat az egyszerű előíráson vagy törvényen, de még az odaadó szolgálaton is, hiszen közösségünk az Úr asztalánál már most Isten barátaivá és a mennyország örököseivé tesz minket.

Szabó Sándor Bertalan OP (Sopron)