Ajándék

Évközi 32. vasárnap, november 11.

1Kir 17,10-16 * Zsid 9,24-28 * Mk 12,38-44

A mai szentmise olvasmányaiban, ugyanúgy, mint egész igehirdetésében, az Egyház elsősorban Krisztusra irányítja figyelmünket. Ő a mindenség központja, általa és benne teremtetett minden, ő a természetfeletti élet forrása. Ő tette lehetővé számunkra, a bűnbeesés után világra jött emberek számára, hogy eljussunk az örök életre. Azért jött a világba, hogy áldozatával eltörölje a bűnt, hogy megszabadítson a kárhozattól.

Áldozata a kereszten rettenetes kínok közt elszenvedett halála és harmadnapra bekövetkezett feltámadása. Minthogy ő egy személyben valóságos Isten és valóságos ember, áldozata végtelen értékű, nem ismétlődik az évszázadok és évezredek során. Egyszeri esemény, és hatása minden időhatáron túl érvényes.

A Zsidókhoz írt levél, tehát a Szentírásnak, Isten leírt szavának egyik mondata itt, a Megváltás egyszeri, örökre érvényes voltának megállapításával együtt, azzal párhuzamosan egy másik, számunkra ugyancsak egyszeri és végérvényes, örökre szóló hatású dolgot is elénk tár: az ítéletet. Egyszer él minden ember és élete végén az ítélettel kell szembenéznie. Egyszer, tehát nincs újraszületés, lélekvándorlás, sem bármi más ilyen zavaros agyszülemény. Az ilyen tanok felbukkanása miatt nagyon fontos odafigyelnünk a Szentírásnak erre a mondatára. Az ember lelkének más ember testébe költözése, a lélekvándorlás, nem csak bölcseleti szempontból, tehát az emberi ész fényében elfogadhatatlan képtelenség, hanem Isten szava alapján a keresztény hit bizonyosságával is hinnünk kell, hogy ilyen nincs.

Jézus második eljövetele lesz az ítélet kihirdetése minden egyes emberre vonatkozólag. Azért fog eljönni másodszor, hogyüdvözítse azokat, akik rá várnak. Tehát van jelentősége annak, hogy miként élünk itt a földön. Végső, örökre szóló sorsunk függ a jelen, mostani magatartásunktól. Jézus üdvözíteni jön azokat, akik őt várják. És akik nem várják?

Jézus maga beszél arról, hogy szigorú ítélet vár azokra, akik saját magukat, dicsőségüket és javukat keresik mindenek előtt és mindenek fölött. Akik látszólag nagyokat imádkoznak, megtiszteltetést keresnek a polgári és a vallási életben is, nem Isten dicsőségét keresik, és nem embertársaik javát. Sőt, mások kára árán keresik saját hasznukat. Röviden összefoglalva, akik nem a jóra törekszenek. Nem akarnak a világ rendjéhez igazodni, hanem maguk akarják megszabni, mi a jó és mi a bűn, nem Istent akarják imádni, szeretni és dicsőíteni, hanem különböző bálványokat állítanak a helyébe, amelyek aztán összeomlanak, és kiderül, hogy az ember tulajdonképpen saját magát akarta Isten helyébe ültetni.

Jézus nem tart magas színvonalú tudományos előadást az Istenhez vezető út elméletileg helyes megfogalmazásáról, a morális teológia alapvető kérdéseiről. A mindennapi élet emberéhez szól, mindenkihez. Félre nem érthető világossággal, konkrét példával. Egyszerűen felhívja a figyelmet a szegény özvegyasszony példájára, akit nem sokra becsülnek a hatalom, a világ birtokosai, és valljuk be, mi is hajlandók vagyunk elmenni mellette, pedig utolsó filléreivel ő adja a legtöbbet, a legnagyobb értéket Isten ügyének. Áldozatothoz, határok és lehetőségek önző méricskélése nélkül.

Minden remekművű szónoklatnál szebben beszél a tett, mondja a költő, és Jézus valóban az élő példával tanít. Mit kell tennünk? Ő megmutatja, mindenekelőtt saját példájával. Áldozatot hozott, életét adta áldozatul, a mi javunkra, a mi életünkért. Az özvegyasszony konkrét példájára mutatott rá, akinek az áldozatkészségét követnünk kell. Ezen a vonalon járt az Ószövetség idején a careptai özvegyasszony is, aki hajlandó volt adni, utolsó marék lisztjéből ételt készíteni az Isten emberének.

Az ígért viszonzás reményében tette ezt? Lehet, de akkor is hiten alapuló reménnyel cselekedett, nem kézzel fogható haszon birtokában — és ne feledjük: Jézus nekünk is megígérte a viszonzást. Örök életet ígért nekünk csekély szolgálatainkért, áldozathozatalainkért. Végtelen szeretettel hasonlíthatatlanul többet ad nekünk, mint amit mi adni tudunk.

De amit meg tudunk tenni, azt kéri tőlünk. Ne éljünk önzésbe merülve. Vállaljuk a ránk eső, tőlünk telhető áldozatokat. Vagyis a Szűzanya oltalma alatt, anyai segítségében bízva várjuk Jézus másodszori eljövetelét.

Leszkovszky Pál OP (Debrecen)