Ferenc pápa 2021. április 24-én beírta a szentek katalógusába a XIII. és XIV. század fordulóján élt, olaszországi harmadrendi világi domonkos Città di Castellói Szent Margitot. Città di Castellói Szent Margit folyamatosan ősi tiszteletnek örvend, erényeiről és csodáiról hitelt érdemlő történetírók egyöntetű tanúságtétele sem hiányzik, ezért a Szentatya a vallásos tisztelet legmagasabb elismerését adományozta neki, bár nem szabályszerű és szokásos szentté avatási eljárással, hanem saját döntésével szentnek nyilvánította (ún. equipollent canonization), és a szentek sorába iktatását elrendelte.

 

 

Città di Castellói Szent Margit 1287 körül született a Metola nevű kisvárosban, közép-kelet Olaszországban, a Metauro folyó partján, a mai Pesaro és Urbino megyében, egy kisnemesi családban. Szülei nagyon izgatottan várták a vágyott gyermek születését, amikor azonban vakon és mozgássérültként látta meg a napvilágot, szülei összeomlottak. Egyik lába rövidebb volt a másiknál, és sokkal kisebb volt a vele egykorú gyermekekhez képest. Kezdettől fogva teherként kezelték és szégyellték őt, ezért a nyilvánosság elől rejtegették is. A szolgájukra bízták neveltetését, aki a keresztségben a Margit nevet adta neki, mivel szülei még elnevezni sem akarták. Margit kiskorától kezdve szerette az imádságot, és egyszer miközben a családi kápolnában imádkozott, a szüleit meglátogató emberek majdnem észrevették, és épphogy nem derült fény a kilétére. Ezek után szülei nem akartak kockáztatni többé. Elhatározták, hogy befalazzák egy kicsiny erdei kápolna melletti szobába. A helyiség, amelyben mindennapjait élte, egy a kápolna belsejébe nyíló ablakkal rendelkezett, amin keresztül hallgathatta a szentmisét, valamint egy másik kicsinyke ablakkal, amelyen keresztül az ételt adták be neki, de amely megakadályozta, hogy csúnya látványával kelljen szembesülniük. Ekkor még csak hat éves volt. A szülői szeretet nélkül kellett felnőnie, nem voltak vele egykorú játszópajtásai, csupán a madarak társaságát élvezte.

Szülei azonban imádkoztak Margit gyógyulásáért és ennek érdekében 1307-ben vele együtt elzarándokoltak a Città di Castellói ferences kolostorba (ma Umbria régiója, Perugia megyében), amelyben 1292-ben a szentség hírében halt meg Giacomo atya, és hozzá imádkoztak csodáért gyermekük számára. Amikor azonban a csoda elmaradt, bármiféle ellátás és gondoskodás nélkül, abban a ruhában, amelyet éppen viselt, a templomban hagyták gyermeküket, majd hazamentek. A kislány nagy érettséggel és bátorsággal rendelkezett, és nem sírt, nem panaszkodott a szüleire vagy sorsára, hanem Istenre bízta magát, aki az árvák és elhagyottak Atyja. Azon az éjszakán két koldus, Róbert és Heléna vette pártfogásába. Sok szegény család gondoskodott róla a további napokban, befogadva őt házaikba. Mindig volt szállása, bár mindez 7 évig tartott. Ezek után valamely szerzetesrend nővéreinek csoportja felajánlotta neki, hogy csatlakozzon hozzájuk, amit nagy lelkesen meg is tett. Az idő múltával azonban, el kellett jönnie abból a közösségből, és így újra elhagyatottá vált.

Kicsivel később meghívták a harmadrendi világi domonkos közösségbe. Bevezették a közösség lelkiségébe, amely a tanuláson, imádságon és vezeklésen alapult. Naponta járt szentmisére, a Zsoltárokat kívülről tudta, és másoknak a bennük található nehezebb részeket még meg is magyarázta. A liturgia és az imádságok alatt nemegyszer misztikus látomásai voltak, és a föld felett lebegett elragadtatásai alkalmával. Különös tisztelettel illette a Szent Családot és rengeteget elmélkedett a Megtestesülés titkán. Életét a betegeknek és a haldoklóknak szentelte, akik mindig számíthattak segítségére – az éjjel vagy a nappal bármely órájában készen állt elmenni akármelyik szenvedő embertársához, hogy ne legyen egyedül nehéz óráiban. Mindegyik általa meglátogatott ház békével telt meg, és az ellenségeskedés érzülete eltűnt a családtagok szívéből.

Egy a sok csoda közül, amelyeket a szent még életében vitt véghez, haldokló keresztlányának a meggyógyítása volt. Azon a napon a beteg minden családtagja és barátja az ágy körül gyűlt össze. Margit a szomszédos helyiségben térdelve imádkozott. Amikor megkondult a templom harangja, a kislány felébredt, és a jelenlévők csodálkozására azt suttogta, hogy meggyógyult a keresztanyja imádságának köszönhetően.

Sok év imádsága, áldozata, irgalmas szeretete és az emberek részéről éreztetett megvetés után, Margit megkapta a betegek kenetét és teljes lelki békével hagyta el e földi világot. Mindez húsvét második vasárnapján történt, 1320. április 13-án, harminchárom éves korában.

Rengeteg csodás gyógyulás történt halála után. A mai napig éppen maradt teste a Città di Castellói domonkos kolostorban látható.

Bár életszentségéről állandóan beszéltek az emberek a városban és annak környékén, mégis csupán a XVII, század elején nyilatkozott az Egyház hivatalosan róla. 1609. október 19-én V. Pál pápa a Città di Castellói domonkosoknak megengedte, hogy szentmisét és megfelelő imádságokat végezzenek a tiszteletére, majd 1675. április 6-án X. Kelemen pápa kiterjesztette tiszteletét a Prédikátor Testvérek Rendje egész közösségére. Ferenc pápa pedig most szentté avatta, amiből következik, hogy az egész Anyaszentegyházban nyilvánosan tisztelhetik őt és kérhetik közbenjárását. Tisztelete manapság különösen az életvédők körében terjed.

Mit üzen Margit története a mi korunk emberének? Szülei fiúgyermeket akartak, de ha nem is fiút, egy tökéletes leányt. A világ szemében haszontalan volt, és vajon van joguk az élethez a hozzá hasonló „haszontalan” embereknek?

Città di Castellói Szent Margit nagyon sok embernek segített a tanúságtételével és a jótetteivel. Szentté válásának útja a szenvedő Jézus Krisztussal egyesített szenvedéseinek útja volt. Ez egy nagyon nagy érték, amely a domonkos rendben kiemelkedően hangsúlyozott együttérzés (compassio) erényéből táplálkozott. Hittel, reménnyel és irgalommal teli életet élt. Sokat adott másoknak, keveset kapva viszonzásul. Otthonában bántották és megalázták, mivel szülei fontosabbnak tartották a társadalomban betöltött helyüket és az anyagi javakat a szellemi értékeknél. Az emberi társaságtól megfosztva, megtanulta az egyedüllétben magához ölelni Urát, Jézus Krisztust, akit nagycsütörtök éjszaka mindenki elhagyott.

A megaláztatások ellenére Margit megbocsátotta szüleinek méltatlan viselkedésüket, másokkal szemben pedig annyi jót tett, amennyit csak tudott. Jósága és könyörülete abból a meggyőződésből eredt, hogy Isten végtelen szeretettel szeret minden egyes embert, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Castello szegényei a szívükbe zárták őt, házról-házra járt, mint egy „a szegénység által befogadott hontalan koldus”.

Élete felteszi számunkra a kérdést, hogy ma megengednénk-e Margitnak, hogy megszülessen? Értékes-e az embereknek egy hozzá hasonló gyermek élete, aki valamilyen fogyatékkal jön a világra? Meglátjuk-e a hozzá hasonlókban az Isten képmását? Elhisszük-e, hogy egy ilyen ember is megkaphatja az emberi élet legrangosabb elismerését, és eljuthat az életszentségre?

Città di Castellói Szent Margit, könyörögj érettünk!