Domonkos Vasárnap Vasváron

Vasváron immár hagyományosnak mondható, hogy Ádvent második vasárnapja „Domonkos vasárnap”, ami az idei évben egyúttal a jubileum helyi zárórendezvénye is volt. A program házigazdája Kostecki Andrzej OP vikárius atya és Zágorhidi Czigány Balázs, a rendtörténeti gyűjtemény vezetője volt. Délután a múzeumban újra bemutatták „A 800 éves domonkos rend Magyarországon”című vándorkiállítást, ezt követően pedig a zarándokszálláson könyvbemutatóra, beszélgetésre és dominikáner- valamint mézborkóstolóra került sor. A délután egyik meglepetése volt, hogy Hittig Gusztáv, a vasvári domonkos kezdeményezések támogatója „Domonkos bonbon”-nal (étcsokoládéba mártott kandírozott narancshéj) ajándékozta meg a szervezőket. A program után rövid köszöntő keretében Andrzej atya gyújtotta meg a város ádventi koszorúján a második gyertyát, este pedig ő mondta a szentmisét a plébániatemplomban.

 

Kép: Andrzej atya a debreceni Szent II. János Pál Intézet új kiadványával és a „Domonkos bonbon”-nal Vasváron