Évközi 12. vasárnap

Hirdetések 2017. június 25-én.

 

A Tanítvány legújabb száma – Kornél atyáról való megemlékezéssel  – kapható a sekrestyében.

Jövő vasárnap az úgynevezett péterfillérekre gyűjtünk a kijelölt perselyekben.

Buszos zarándoklat indul Győrbe a Szent László napi ünnepi szentmisére, melyen a főcelebráns Dr, Erdő Péter bíboros úr lesz.

Június 27-én este Bőjte Csaba szentmisét mutat be Harkán, majd színdarab következik.

A Máltai Szeretetszolgálat szervezésében Sopronba érkezik a hajléktalan Jézus szobra. A Szent György templom előtt lesz megtekinthető június 28-tól július 3-ig.

Ifjúsági zarándoklat indul Sopronból Medjugorjéba 30-án.

Ünnepélyes rózsafüzér ájtatosságot tartunk szombaton délután fél 6 órakor. Tagfelvételre is van lehetőség. Jelentkezni lehet a sekrestyében vagy Tibor atyánál.

Élő rózsafüzér zarándoklat indul július elsején 1345-kor az Erzsébetkerttől Bánfalvára a kármelita templomba.

 „Házaspárok útja” ünnepre hívja a Schőstatt családok közössége az érdeklődőket Óbudavárra július elsejére.

Templomunk hirdetései az interneten is olvashatók a www.domonkosok.hu honlapon.

A templomunkhoz, vagy rendházunkhoz kötődő csoportokról is található információ az interneten és a kapualjban. Ha valaki csatlakozni szeretne valamelyik csoporthoz, jelentkezzen a táblázatban található helyen és időben a csoportnál..

Mindezekről bővebb tájékoztatás található a hirdetőtábláinkon.

A hét liturgikus ünnepei:

26-án, hétfőn Alexandriai Szent Cirill püspök és egyháztanító emléknapja,

27-én. kedden Szent László király ünnepe,

28-án, szerdán pedig Szent Iréneusz püspök és vértanú emléknapja lesz.