Évközi 28. vasárnap

Hirdetések 2016. október 9-én.

 

Ma a város szegényei javára gyűjtünk a kijelölt perselyekben.

Jövő vasárnap a rendházunkban szükségessé vált átalakítási és felújítási munkálatokra gyűjtünk a kézi és a kijelölt perselyekben.

Október hónapban minden este ünnepélyesen elimádkozzuk a rózsafüzért. Kezdés hétköznapokon este ¾6-kor, vasárnap délután ¼4-kor.

A Lőveri esték rendezvénysorozat keretében ma 19 órakor Altorjay Kinga énekművész ad koncertet.

Eperjes Károly tolmácsolásában XX. századi magyar Isten kereső költők rendhagyó irodalmi estje lesz a bánfalvi kolostortemplomban október 16-án, 16 órakor.

A Szent Orsolya Iskola Orsolya napi játszóházba hívja az érdeklődő gyermekeket 20-án, csütörtökön 16 órára.

Október 23-ra emlékezve programsorozat indul október 21-én, melynek befejezése képpen 23-án 16 órakor ünnepi megemlékezés és koszorúzás, fáklyás felvonulás és városi ünnepség lesz a Széchenyi téren.

Szentségimádás indult templomunkban. A szentmisék és egyéb szertartások által le nem foglalt időszakokban van kitéve az Oltáriszentség hétköznapokon is, és vasárnap is. Ennek értelmében vasárnap a fél 12 órai szentmise és a délután 4 órai szentmise közötti időben van lehetőség imádkozni az Oltáriszentség előtt.

Biztatjuk a kedves testvéreket, amikor tehetik, kapcsolódjanak be a szentségimádásba. A szentségimádás miatt csendet kérünk templomunkban. Ebbe az is beletarozik, hogy az ajtókat igyekezzünk csendben kinyitni és becsukni.

Görögkatolikus szent liturgián vehetnek részt azok, akiknek erre igényük van minden hónap második és negyedik vasárnapján a Szent György Plébánián, az egyetemi kápolnában.

Spontán, vagy szándékolt abortusz lelki terhét hordozók számára gyógyító hétvégeken való részvételre van lehetőség Máriabesnyőn a kapualjban megjelölt hétvégeken.

Templomunk hirdetései az interneten is olvashatók a www.domonkosok.hu honlapon.

Mindezekről bővebb tájékoztatás található a hirdetőtábláinkon.

A hét liturgikus ünnepe:

15-én, szombaton a Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja lesz.