Domonkos atya Indiában

Indiában szolgált Domonkos atya?

Indiában töltötte az év végét – Sopronból egyedüliként – Mészáros Domonkos atya. A domonkos rendi szerzetes Kerala államban népszerűsítette a Szeretetlángot.

– A Szeretetláng gyakorlatilag egy lelki napló tartalma, amit egy rendkívül egyszerű asszony, Szántóné Kindelmann Erzsébet írt 1962 és 1985 között. A szöveg magával ragadó és óriási aktualitással bír épp a ma embere számára – kezdte a lelkipásztor.? Domonkos atyát 10 éve nyűgözte le a napló, azóta fontosnak tartja, hogy a témáit megvilágítsa és terjessze. – Ausztriában találkoztam két hívővel, akik meghívtak Indiába, hogy meséljek ezekről a témákról, ennek köszönhetően jutottam ki.?

A domonkos atya közel kéthetes kint tartózkodása során közösségekkel találkozott, püspöki misén vett részt, családokhoz látogatott el, így volt alkalma belelátnia az ottani hitéletbe. – Kerala egy egészen érdekes hely. Az államnak harminchét százaléka keresztény, vagyis megközelítőleg 10 millió keresztény él ott. 600 kispap tanul 3 szemináriumban, ami óriási szám. Igazi pezsgő hitélet fogadott.?

Domonkos atya az egyik kis hegyi községben is megtapasztalhatta, mekkora a hit ereje. – Annak ellenére, hogy a monszunesőhöz hasonló komoly zápor hullott, 25 gyerekkel találkoztam, akik minden nap összejönnek elimádkozni a Rózsafüzért a világ megtéréséért. Olyan lelkes emberekkel hozott össze az utam, akik tele voltak szeretettel, egyszerűséggel. Nem láttam napközben üres templomot. A családok este összejöttek, Szentírást olvastak, imádkoztak.?

Mészáros Domonkos szerint annak ellenére, hogy más a kultúra, a szeretet hullámhosszán közös a találkozási pont. – Öröm volt megélni, hogy mennyien találkoznak a Jóisten szeretetével, és ezt ki tudják mutatni a többiek felé. A Szeretetlángnak is ez az üzenete: Jézus vágyakozik az életünkben részt venni. Ő az a szeretetláng, akit Mária ad nekünk. Boldogan mondhatom, hogy a Szeretetlángnak Sopronban szintén komoly befogadótere van. 

Kóczán Bálint 

(forrás: sopronitema.hu)