Úton lenni

A kiállítás a Szent Domonkos-rend megalakulásának 800 éves jubileuma alkalmából készült, és 2016. június 17-én nyílt meg Debrecenben a Méliusz Központi Könyvtárban (Bem tér 19/D). A kiállítás tablókon mutatja be a Domonkos-rend történetét, a Domonkos Családot, mely összefogja a szerzetesek, szemlélődő szerzetesnők rendjét, a világban tevékenykedő egyszeri fogadalmas nővéreket, a világi domonkosokat. Láthatunk tablót híres domonkosokról, tudósokról, prédikátorokról, íróról, közéleti emberről, és magyar domonkos szentekről. A debreceni domonkos plébánia történetét felidéző tablókat a kiállítást megnyitó dr. Barta János történész, a Debreceni Egyetem professor emeritusa mutatta be, aki a Domonkos-rend létrejöttének szükségességéről is beszélt: a domonkos szerzetesek nem kolostorban elvonultan éltek, hanem az eretnek tanok ellen fellépve prédikáltak városról városra járva. Életük örökös úton levés volt. Kolostoraikban tanulmányokat folytattak, vagy pihenni tértek haza. A kiállításon megtekinthető a „Szerzetesek szekere” vándorkiállítás, melyet 2014-ben készítettek a ferences, jezsuita, piarista és domonkos szerzetesi gyűjtemények képanyagából. A fotókon szerzetesek missziós útjain vagy egyéb küldetésük során készült felvételek láthatók. A képekről Hofher József SJ, egyetemi lelkész beszélt, aki a kiállítás címének jelentéséről és jelentőségéről is szólt: mindannyian örökösen úton vagyunk, bizonyos célok felé tartunk a földön, de megvan a személyes utunk is Jézussal az örök haza felé. Hofher atya a fotók kapcsán sok személyes emléket is felidézett rendtársairól, novícius mesteréről. A kiállítás harmadik egységeként a domonkos irodalom gyöngyszemeit tekinthetjük meg, és számítógépen megnézhetünk több eseményt, rendezvényt, videofilmet a domonkosokkal kapcsolatban, többek között például egy 1944-ben készült filmhíradót, melyben Árpád-házi Boldog Margit szentté avatásáról tudósítanak. A megnyitón közreműködött Üsth Jutta és Komlósi Dorottya fuvolán. A kiállítás, melyet a Méliusz Könyvtár és a Szent László Plébánia munkatársai készítettek, július 9-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

forrás: http://www.dnyem.hu/index.php/homepage/item/1204-megnyilt-az-uton-lenni-cimu-kiallitas