Szakmai találkozó Vasváron

vasvar_0764A domonkos rend alapításának 800 éves jubileuma és a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény fennállásának 15. évfordulója alkalmával a szerzetesi gyűjtemények munkatársai találkoztak Vasváron.

A vendégeket Tóth Balázs, a város polgármestere és Kostecki Andrzej OP atya, rendi levéltáros,a Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány elnöke köszöntötte. Ebből az alkalomból adták át a kolostorépület újonnan kialakított tetőterét, ahol a kiállító-, előadó és raktártér kapott helyet; az új épületrészt Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója áldotta meg. Az ünnepélyes megnyitó után Zágorhidi Czigány Balázs gyűjteményvezető mutatta be "A 800 éves domonkos rend Magyarországon" c. vándorkiállítást és a vasvári gyűjtemény anyagát reprezentáló kamarakiállítást. A vendégek a kiállítások mellett megtekinthették a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény raktárait és a kolostorépületet, illetve a templomot is, ahol délben közösen mondták el az "Úrangyalát".

A délutáni program keretében Varga Lajos püspök úr vezetésével kerekasztal-beszélgetésre került sor a szerzetesi gyűjtemények szakmai munkájáról. A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény tizenöt éves tevékenységét Zágorhidi Czigány Balázs foglalta össze, a gyűjtemény könyvtáráról Németh Katalin, az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének munkatársa tartott előadást, a levéltár egyik leggazdagabb anyagról, Bőle Kornél hagyatékáról pedig Gilányi Magdolna, a PPKE doktorandusza beszélt. A szerzetesi gyűjtemények közül a Piarista Könyvtár és Levéltár tevékenységét Koltai András, a pannonhalmi bencés gyűjteményeket Dénesi Tamás, a jezsuita levéltárat pedig Siptár Dániel mutatta be. A beszélgetésen számos olyan lehetőség vetődött fel, amely alkalmat teremthet a szerzetesi gyűjtemények együttműködésére.

(szöveg: Zágorhidi Czigány Balázs)

vasvar_0829 vasvar_0821 vasvar_0814 vasvar_0798 vasvar_0779 vasvar_0772 vasvar_0771 vasvar_0769 vasvar_0768 vasvar_0765 vasvar_0755 vasvar_0754