Benincasa Katalin az itáliai Siena Fontebranda városrészében született 1347. március 25-én, édesanyja 24. gyermekeként. Ikertestvére, Giovanna csecsemő korában meghalt. Katalin 1354-ben, hétéves korában az isteni kegyelem indítására Istennek szentelte szüzességét, és családtagjainak sűrűn ismétlődő alkalmatlankodását legyőzve 1363-ban Szent Domonkos bűnbánó harmadrendi nővérei között az imádság, böjt és bűnbánat meredek útjára lépett.

Az isteni igazság szemlélésében elmerülve, törekedve „Istent önmagában, és önmagát Istenben megismerni”, domonkosként otthon folytatta szigorú életét 1370-ig, amikor mennyei Jegyesétől látomásban parancsot kapott arra, hogy lépjen az apostolkodás útjára. Ettől kezdve a Szentlélek ajándékaival elhalmozva és neki igen nagy tanulékonysággal engedelmeskedve, csodálatos és termékeny apostoli tevékenységgel kapcsolta össze az isteni titkokról „szíve cellájában” végzett szemlélődést. Szép leveleivel rávette a pápát, hogy foglalja el újra római székét (1376) és sok, igen különböző állapotú embert igyekezett elvezetni az erkölcsös élet és a béke javaihoz. Az isteni szeretettől indíttatva arra törekedett, hogy hasonlóvá váljon a megfeszített Krisztushoz, és kiérdemelte, hogy a szent sebhelyek nem véresen, hanem fényben ragyogva ékesítsék fel 1375. április elsején. „Tudása nem megszerzett tudás volt: előbb látszott tanítómesternek, mintsem tanítványnak” – írják szentté avatási bullájában.) Lelki és teológiai tanításának nagyszerű dokumentumait hagyta az utókorra. Különösen jelentős a „Dialógus” (1378). Méltó volt arra, hogy akkor tanítványainak nagyszámú családja nevezze „Anyának”, Szent Domonkos egész családja számára pedig máig az maradjon.

A Dialógus című műből megismerhetjük a Mennyei Atya és Katalin között folytatott misztikus dialógust, azaz párbeszédet. A Mennyei Atya mint tanító beszél tanítványához, egyszerű képekben tanítja Katalint; és ő elragadtatásaiban képes volt lediktálni írnokainak mindazt, amit hallott. Dr. Csertő György domonkos atya lefordította az iratokat magyar nyelvre, ezért mi is részesülhetünk az isteni tanításban. Ez az egyedülálló szöveg csak a közlés módjában titokzatos, tartalmában világos és egyértelmű. Álljon itt egy részlet a 110. fejezetből, amely gyönyörű és tiszta tanítást ad az Eucharisztiáról.

A Mennyei Atya mondja Katalinnak:

„Ez a nagyság (hogy megkaptátok a létet és a kegyelmet) általában minden értelmes teremtménynek megadatott; de mindnyájatok közül kiválasztottam az én szolgáimat (a papokat) üdvösségetek érdekében, hogy ők szolgáltassák ki nektek az alázatos és szeplőtelen Bárány, az én egyszülött Fiam vérét. Nekik megadtam, hogy szolgálják a Napot, azáltal, hogy átadtam nekik a tudomány világosságát, az isteni szeretet hevét, és a meleggel és fénnyel egyesült színt, amely az én Fiam Teste és Vére. Ez a Test Nap, mert egyetlen valóság Velem, az igazi Nappal. És annyira egy, hogy egyiket sem lehet sem elválasztani, sem elkülöníteni a másiktól; amint a napban nem lehet elválasztani a meleget a világosságtól, sem a világosságot a maga melegétől, annyira tökéletes kettőjük egysége. Ez a Nap nem hagyja el a maga pályáját, nem szakad el tőle; világosságot ad az egész világnak, és melegíti mindazokat, akik melegedni akarnak; semmiféle tisztátalanság nem szennyezi be, s világossága, miként mondtam, mindig egy Vele.

Ugyanígy Nap ez az Ige, az én Fiam, a maga édességes Vérével; egészen Isten és egészen ember, mert egy valóság Velem, és Én egy vagyok Vele. Hatalmam nem szakadt el az ő bölcsességétől, sem a Szentlélek melege és tüze nem különült el Tőlem, az Atyától, vagy Tőle, a Fiútól, mivel a Lélek egy és ugyanaz a valóság Velünk, hiszen a Szentlélek Tőlem, az Atyától és a Fiútól származik, és mi hárman egy és ugyanaz a Nap vagyunk.

Én az örök Isten vagyok a Nap, akitől a Fiú és a Szentlélek ered. A Szentléleknek tulajdoníttatik a tűz, a Fiúnak a bölcsesség. Ebben a bölcsességben kapják meg szolgáim a kegyelem világosságát, ezért ezt a világosságot világossággal, és jótéteményeim iránti, az örök Atya jótéteményei iránti hálával szolgáltatják ki, követvén annak a bölcsességnek tanítását, aki az én egyszülött Fiam.

Ő az a világosság, aki magában hordja a ti emberségetek színét, mivel a szín és a világosság egyesítve van. Az én Istenségem világossága egyesült a ti emberségetek színével, amely szín ragyogóvá lett, amikor Krisztusban – az Istenség ereje által, mely az isteni természet – szenvedőképtelen lett. Ti a világosságot e közvetítéssel, a megtestesült Ige által kaptátok meg, aki át volt itatva és fel volt kenve Istenségem, az isteni természet világosságával, valamint a Szentlélek tüzével és melegével. És kire bíztam, hogy Őt szolgálják? Az én szolgáimra a szent Egyház misztikus testében, hogy életetek legyen azáltal, hogy Testét eledelül, Vérét italul adom.

Mondtam, hogy ez a Test Nap. Ezért nem kaphatjátok a Testet anélkül, hogy ne kapnátok vele együtt a Vért is, sem a Vért nem kaphatjátok a megtestesült Ige Lelke nélkül, sem a Lelket és a Testet az én Istenségem, az örök Isten Istensége nélkül, hiszen egyik sem választható el a másiktól, miként egy másik helyen már mondtam neked; az isteni természet ugyanis soha nem különült el az emberitől, mivel sem halál, sem bármi más szét nem választhatja e két természetet.

Így tehát, ebben az édességes Szentségben a kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a Napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egészen Isten és egészen ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, mégis, ha ezer morzsát is törnének belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, az egész Isten és egész ember. Miként darabokra törhető a tükör, de a kép, mely benne látható, nem oszlik szét; ugyanúgy, amikor megosztják ezt az ostyát, sem az Isten, sem az Ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van. És önmagában nem fogyatkozik, amint a tűzzel is ugyanígy van a következő példa szerint.

Ha neked volna világosságod, és az egész világról hozzád jönnének, hogy fényt gyújtsanak a te világosságodról, világosságod – bár egészen átvették – nem csökkenne ettől. Igaz, hogy az egyik kevésbé, a másik jobban részesül a világosságban, mert mindegyik annyi tüzet kap, amennyi éghető anyagot hozott magával.

Hogy jobban megértsd, mondok egy másik példát. Ha sokan visznek gyertyát, és egyikük gyertyája egy unciás, a másiké kettő vagy hat, s van, akié egy librás vagy még több (az uncia 28 grammnak felel meg, tizenketted része a librának, azaz fontnak), s valamennyien egy lánghoz járulnának, hogy meggyújtsák gyertyáikat: igaz, hogy minden meggyújtott gyertyában – akár kicsi, akár nagy – a teljes világosságot látnád, azaz a meleget, a színt és a világosságot együtt, mindazonáltal úgy ítélhetnéd, hogy akinek egy unciás gyertyája volt, az kevesebb világosságot kapott, mint az, aki egy librás gyertyát hozott.

Ugyanez történik azzal, aki e Szentséget fogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját, a szent vágyát, amellyel veszi és fogadja ezt a Szentséget; ez a gyertya azonban önmagában nem ég, hanem csak a Szentség fogadásában gyullad meg. „Nem ég” mondom, mert ti magatoktól semmi vagytok.

Az igaz, megkaptátok Tőlem az anyagot, mellyel fogadhatjátok és táplálhatjátok magatokban ezt a világosságot: ez az anyag a szeretet, hiszen Én szeretetre teremtettelek benneteket, és így nem tudtok szeretet nélkül élni. A lét, melyet szeretetből kaptatok, a szent Keresztségben, azaz a Vér erejében megkapja a jó felkészültséget; más módon ugyanis nem részesülhetnétek ebből a világosságból, hanem olyanok volnátok, mint a bél nélküli gyertya, mely nem tud égni, és nem tudja magába fogadni a világosságot. Ilyenek vagytok ti, ha nem fogadjátok lelketekbe a szentséges hitet, amely a világosságra gyullad, azzal a kegyelemmel együtt, melyet a szent Keresztségben fogadtok lelketekbe; annak a léleknek az érzésével, amely lelket Én alkalmassá teremtettem arra, hogy szeressen. Annyira, hogy nem tud szeretet nélkül élni, sőt eledele a szeretet.

Hol gyullad fel a lélek, melynek ilyen egysége van Velem? Isteni szeretetem tüzénél, azáltal, hogy szeret és fél Engem, s követi Igazságom tanítását. Az viszont igaz, hogy többé vagy kevésbé gyullad meg, aszerint, ahogyan hordozza és táplálja ezt a tüzet. Ugyanis, jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az Én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények birtokoljátok a szent Keresztség világosságát, mégis úgy növekedhet kegyelmem segítségével a szeretetben és az erényben, ahogy nektek tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy megváltoztathatjátok a természetfeletti életet, melyet Én adtam nektek, hanem, hogy növekedhettek és gyarapodhattok az erény szeretetében, ha használjátok a szabad megfontolást az erény és a szeretet érzésében, amíg erre időtök van; mert ha az idő lejárt, már nem tehetitek. Így növekedhettek a szeretetben.

Ezzel a szeretettel jöjjetek és fogadjátok a Szentséget, az édes és dicsőséges világosságot, melyet azért adtam, hogy szolgáim eledelként osszák ki nektek. És bár teljes egészében fogadjátok, mégis annyit fogadtok be a világosságból, amennyit a szeretetből és az epedő vágyakozásból hordoztok magatokban; miként a gyertya példájával is magyaráztam, azzal, hogy mind a gyertya súlya szerint fogadták a világosságot. Mindenki a teljes és osztatlan Krisztust fogadja, mert Ő nem osztható meg, amint már mondtam neked, sem az Őt fogadó, sem az Őt kiszolgáltató lélek semmiféle tökéletlensége miatt; hanem ti annyira részesültök e világosságból (azaz kegyelemből, melyet e Szentségben fogadtok), amekkora szent vággyal készültetek a fogadására. Ha pedig valaki ehhez az édes Szentséghez halálos bűnnel járulna, nem nyerne kegyelmet, jóllehet, ténylegesen fogadja a teljes Istent és Embert, miként mondtam.

Tudod, milyen az a lélek, aki méltatlanul fogadja Őt? Olyan, mint a vizes gyertya, amely nem tud mást, mint sercegni, amikor tűzhöz érintik; és amikor lángra kellene lobbannia, kialszik, s nem marad más vissza, csak a füst.

Ez a lélek pontosan úgy viselkedik, mint ez a gyertya; magába fogadta a bűn vizét, és az eláztatta benne a kegyelem világosságának kanócát, melyet a szent Keresztségben kapott. És nem szárította ki bűneinek meggyónásával a szent töredelem tüzénél, hanem odament az oltár asztalához, hogy fogadja ezt a világosságot. Mivel azonban lelke nem volt úgy felkészülve a nagy misztériumra, mint kellett volna, sem az igazi világosság, sem a kegyelem nem marad meg benne, hanem elmegy tőle, és a lélek nagyobb zavarban és sötétségben marad, mint előtte, és bűne jobban ránehezedik. A Szentségből nem érez mást, csak a lelkiismeret-furdalás sercegését: nem a világosság hibájából, mely sem

miképp sem sérülhet meg, hanem a bűn vize miatt, ami a lélekben van; az a víz akadályozta a lélek érzését abban, hogy befogadhassa ezt a világosságot.

Így tehát látod, hogy ezt a világosságot, amely egyesítette magában a meleget és a színt, semmi módon sem lehet megosztani; sem a Szentséget fogadó lélek csekély vágya, sem a bűn által, akár az őt fogadó, akár a kiszolgáltató lélek bűnéről legyen is szó; hiszen, amint mondtam neked, a Nap, ha tisztátalan dologra is süt, maga nem szennyeződik be. Ugyanígy ez az édes világosság a Szentségben nem szennyezhető be, nem is osztható meg semmivel; világossága soha nem csökken, és a maga szféráját soha nem hagyja el, még akkor sem, ha az egész világ részesedik is e Nap világosságából és melegéből. Az Ige, a Nap, az én egyszülött Fiam, nem szakad el Tőlem, az örök Atyától, a Naptól, jóllehet a szent Egyház misztikus testében kiszolgáltatják mindazoknak, akik fogadni akarják, hanem egész marad; és ti az egész Istent és egész Embert birtokoljátok, miként a világosság példájában megmutattam. Ha az egész világ részesülni akarna Belőle, valamennyien magukénak mondhatnák, és mégis egész maradna.” – eddig tart az idézet.

Katalin Rómában halt meg 1380. április 29-én. Sírja a római Santa Maria sopra Minerva domonkos templom (a templomról lásd bővebben Boldog Fra Angelicónál) főoltáránál található. II. Piusz pápa 1461. július 29-én szentté avatta és VI. Pál pápa 1970. október 4-én egyháztanítóvá nyilvánította.

Istenünk, te Sienai Szent Katalin szívében fellobbantottad az istenszeretet tüzét, hogy szemlélje Krisztus Urunk szenvedését, és Egyházad szolgálatára szentelje életét. Közbenjárására add, hogy akik részedesünk Krisztus szenvedésében, mindörökre ujjongjunk dicsősége kinyilvánulásakor. Krisztus, a mi Urunk által. 

(forrás: világi domonkosok)