2024 jubileumi év a soproni domonkos közösség számára. A szerzetesek Aquinói Szent Tamás jubileuma mellett soproni letelepedésük 350-dik évfordulóját is ünneplik ebben az évben. Ez az esemény határozta meg az idei Rózsafüzér Királynője búcsút is. Egy domonkos prédikátor és a győri megyéspüspök személye és tanítása alakította az ünneplés imádságos és egyben tanító jellegét.
Az ünnepség bevezető előadását Szaniszló Ince atya tartotta. Beszédének első felében a Rózsafüzér Királynője ünnepe liturgikus bevezetésének történeti kezdeteit idézte fel. A helyhez kötődve kiemelte, hogy a Rózsafüzér Társulatot Sopronban 1703-ban hozták létre. Előadásának második részében a templomi szószék szentjeiről és ábrázolásairól elmélkedett. A domonkos szentek között hangsúlyozta Ferreri Szent Vince prédikációs hatását, aki a végítélet angyalaként sokakat megtérített hirdetve az Úr közeli eljövetelét. Aquinói Szent Tamás elmélkedő alakja a domonkos lelkiség lényegét, vagyis az igazság ismeretét és szeretetét tükrözi. Lengyelországi Szent Jácint, a krakkói és kijevi kolostorok alapítója az Oltáriszentség és Mária tisztelet hirdetője. Végül Keresztelő Szent János feje, mint az igazság hírnöke jelenik meg a szószéken. A szentek mellett kis tablókon található három jelenet, amelyek közül az egyik bemutatja, amint Szent Domonkos egy fát öntöz, tiszta áhítata gyümölcseként pedig a rózsafüzér jelenik meg a fán. A középső tablón Bertrán Szent Lajos domonkos misszionárius megkeresztel egy pogány embert az új világban, ezzel hirdetve a hit egyetemes voltát. Végül pedig újból Szent Domonkos jelenik megy egy buzgó társával, Alain de la Roche testvérrel, akinek nevéhez kapcsolódik a Rózsafüzér Társulatok megszervezése.
Szombaton az ünnepi szentmise főcelebránsa és prédikátora Dr. Veres András győri megyéspüspök volt. Homíliája kezdetén bátorította a férfiakat, hogy imádkozzák egyénileg vagy közösségben a rózsafüzért, hiszen ezt az imádságot férfiak indították el Szent Domonkos és társai személyében. Manapság ugyanis a szentolvasó egyre inkább női imaformává vált. A megyéspüspök szavai szerint a rózsafüzér sajátos értéke abban is áll, hogy Szűz Mária szemével szemléljük Jézust úgy, ahogyan egy édesanya néz gyermekére. Ez a szemlélet nemesíti lelkünket, és ha ezt a szemléletet gyakorolnánk, mennyivel több jóság és tisztelet lenne az emberek között. A rózsafüzér továbbá egy letisztult imádság, amely hosszú időn át alakult ki. A hűséges, kitartó imádság még a szétszórtság ellenére is kedves Isten előtt. Végül pedig mint lelkipásztor azt kérte a hívektől, hogy a rózsafüzérhez ne tegyenek hozzá ellenőrizetlen forrásból származó imádságokat, mert az a hit torzulásához vezethet. Kifejezte kívánságát, hogy mennyire fontos lenne, ha minden család legalább egy tizedet elimádkozna együtt, ami a család erejét, szeretetét erősítené.
Marco Antonio SVD verbita atya szentbeszédének egyik fontos üzenete, hogy Mária a csend és a hallgatás asszonya volt. Arra tanít, hogy csendben legyünk Isten előtt. Imáinkban mi többet akarunk beszélni, mint Isten. Mária megtanít csendben lenni és mindent a szívünkben tartani. A rózsafüzér segít elcsendesülni és elgondolkodni. Az imában Isten Igéjét hallgatjuk, ami átalakít minket. Személyes élményeit is megosztva a brazil származású atya felmutatta, hogy a szegény rabszolgák oltalmat találtak Szűz Mária mellett. Személye győzelemre segít a szívünkben, az életünkben, amikor felöltöztetjük magunkat Isten szavával. Így él bennünk Isten ereje és Szűz Mária jelenléte.
A búcsú részeként éjszakai virrasztás keretében templomunk hívei és imacsoportjai imádkoztak Istenhez a világért, nemzetünkért, családokért és minden ember üdvösségéért Szűz Mária közbenjárását is kérve.
(fotó: Griechisch Tamás, SopronMédia)