A domonkosok (latinul: Ordo Praedicatorum) elnevezésüket alapítójuktól, Guzman Szent Domonkostól (1170-1221) kapták. A Rend kezdete és megalakulása egy spanyol igehirdető csoportnak a XIII. század elején folytatott dél-franciaországi evangelizáló prédikáló tevékenységéhez kapcsolódik. Ennek és más hasonló missziós akcióknak a nyomorúságos eredménye vezette rá Szent Domonkost annak a felismerésére, hogy másképpen kell hirdetni Isten igéjét. Így jelentek meg az első vándorló igehirdetők (koldus-apostolok), akik életükkel és igehirdetésükkel akartak tanúskodni Krisztusról. Az evangélium hirdetésének ezt a nem szokványos módját hagyta jóvá III. Honóriusz pápa, aki 1216 december 22.-én kelt Religiosam vitam bullájával hivatalosan megerősítette a Domonkos Rend megalakulását.
Ettől az eseménytől kezdve néhány év alatt az Isten Igéjét Hirdető Testvérek Európa legfontosabb intellektuális központjaiba szétküldött kis csoportja a nagy és rugalmas Hitszónokrenddé (=Domonkos Renddé) alakult, amelynek tevékenysége felölelte az egész akkori keresztény világot. A Rendnek adott pápai támogatás, különleges védelem alá vétele, valamint a működése iránti társadalmi igény és az emberek szükségleteivel szembeni nyitottsága biztosították a Rend népszerűségét és fejlődését (például 1230-ban — tehát a Rend alapítása után 100 évvel — már 600 kolostor volt).
A testvérek jó (az Egyház szükségletének megfelelő) kiképzésének szükséges volta intellektuális jelleget adott a Rendnek és a nagy egyetemi központokhoz kapcsolta a domonkosokat. Nem feledkeztek el azonban az eredeti lelkipásztori és apostoli tevékenységről sem. Ezért a domonkos hithirdetők megjelenek Európa keleti szélein, Ázsiában, Amerikában (ahol az üldözött indiánok védelmével szerzetek hírnevet).
Az Egyház történelme során sok kiemelkedő személyiség és szent volt a domonkos család tagja. Így 4 pápa (pl. Szent V. Piusz), 3 egyháztanító(köztük Aquinói Szent Tamás, a tomizmusnak nevezett filozófiai-teológiai rendszer megalkotója), sok bíboros és püspök. Jelenleg az egész világon mintegy 7500 hitszónok testvér imádkozik és dolgozik a különböző kolostorokban.
A domonkosok Magyarországon
A hagyomány úgy tartja, hogy a domonkosok Magyarországra érkezése 1221-ben történt, és Magyarországi Pálnak (Paulus Hungarus), bolognai egyetemi tanárnak, Szent Domonkos társának személyéhez kapcsolódik. A Rend tatárjárás előtti történetét nagyon hiányosan ismerjük, még az első magyarországi kolostor helyét sem tudjuk egyértelműen megállapítani. Egyedül azt tudjuk, hogy a rend megtelepedett az ország legfontosabb városi központjaiban (1277-ből származó adatok szerint kb. 30 kolostor volt magyar területen, azzal együtt, hogy az összeállított lista részben nem azonosítható városokat is felsorol).
A török hódoltság és a reformáció csaknem teljesen megsemmisítették a középkori magyar rendtartomány kolostorait, úgyhogy a XVI század vége felé a maradványokat szervezetileg más tartományokhoz csatolták.
A külső politikai helyzet ellenére a Rend soha sem nyugodott bele a domonkosok Magyarországról való eltűnésébe. Már 1628-ban azt a feladatot kapta Jan Valdespino O.P. bécsi teológiai professzor, hogy kezdje meg a magyarországi domonkos élet helyreállítását. Munkáját és törekvését a domonkosok magyar földre való visszatérése és a szombathelyi kolostor megalapítása koronázta meg. A következő évek során a változó politikai légkörben (győzelem a törökök fölött 1683-ban) folytatódott a domonkos élet lassú újjászületése. Aktív lelkipásztori tevékenységet folytató új házak és kolostorok jöttek létre, pl. Sopron, Vasvár, Kassa.
Sajnos, a változó politikai helyzet (II. József kora és a „jozefinizmus”) megszakította, szinte megsemmisítette a domonkosok sokévi munkáját. Eltöröltek néhány kolostort (pl. Vác, Pest), a megmaradt kolostorok életét és lelkipásztori munkáját pedig sok terhelő korlátozással akadályozták. A Rend és a hatóságok kapcsolatának normalizálódása a XIX század ötvenes éveiben és a szerzetesi fegyelem megújítása indította el újra a magyar domonkosok újjászületésének folyamatát.
1903-ban a domonkosok letelepedtek Budapesten, ahol kolostoruk és apostoli tevékenységük a háborúk közötti (és részben a háború utáni) időszakban a magyar főváros egyik fő intellektuális és lelkipásztori központjává vált. Hasonló szerepet töltött be szombathelyi és az 1942-ben alapított debreceni kolostor is.
Teljesen leállították a domonkosok tevékenységét 1950-ben, amikor a domonkosokat a többi szerzetesrendekhez hasonlóan elnyomták a kommunista hatóságok, és minden állomáshelyüket eltörölték.
Jelenleg az 1989 után újjászületett magyar domonkos rendtartományt három ház (Szentendre, Sopron, Debrecen) alkotja, ahol mintegy 15 testvér dolgozik és imádkozik (közülük 2 képzésben), valamint a domonkosok betelepedésére váró kolostorok Szombathelyen és Vasvárott.