Október 3–4-én ünnepelte a soproni Szent Júdás Tádé domonkos templom közössége Rózsafüzér Királynője búcsúját. A kétnapos ünnep tanúságtétellel, zarándokfogadással, ünnepi szentmisékkel, gyertyás körmenettel, virrasztással és közös imádsággal adott alkalmat arra, hogy a hívek Máriával együtt Krisztusra tekintsenek, és újra felfedezzék a rózsafüzér gazdagságát.
A szombati program Lovász István és Erzsébet világi domonkos házaspár „Megélt hitünk” című tanúságtételével kezdődött. Személyes életútjukon keresztül beszéltek arról, hogyan vezette vissza őket Isten egyre mélyebben a hithez. Felidézték a kommunista idők vallásellenes légkörét, titokban kötött egyházi házasságukat és gyermekeik titkos keresztelését, majd azokat az éveket is, amikor a munka, az anyagi előrejutás és a hétköznapi hajszoltság háttérbe szorította a hitet és az egymásra fordított időt. Betegségek és más megpróbáltatások közepette tapasztalták meg különösen az imádság erejét és Isten gondviselését. István és Erzsébet a Házas Hétvége közösségében, az Eucharisztia és a szentségimádás révén hitük és házasságuk is új lendületet kapott; később bekapcsolódtak a soproni világi domonkos közösségbe, majd 2026 nyarán örökfogadalmat tettek.
A zarándokok fogadása és a lorettói litánia után az esti ünnepi szentmisét Bodorkós Imre szombathelyi plébános mutatta be. Prédikációjának kiindulópontja egy Máriazell felé vezető zarándoklat során látott szoborcsoport volt, amely Évát és Máriát állította egymás mellé. A két alakban az engedetlenség és engedelmesség, a halál és az élet, a hiszékenység és a hit útja rajzolódik ki; Mária, az „új Éva” Krisztus követésének útját mutatja. Bodorkós Imre atya hangsúlyozta: a rózsafüzér nem pusztán imák ismétlése, hanem olyan út, amely Krisztus titkainak szemlélése által fokozatosan formálja bennünk az „új embert”. Az imádságnak a hétköznapi helytállásban és a másik ember felé forduló tanúságtételben kell folytatódnia. Az esti szentmisét gyertyás körmenet követte a Széchenyi téren, majd a közösség virrasztással készült az éjféli szentmisére.
Vasárnap délelőtt Mogyorósi Ányos OSB tihanyi bencés szerzetes volt az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka. Homíliájában a keresztény életet a bizalom és a gyógyulás útjaként mutatta be: Krisztus, az új Ádám és a jó Pásztor nyomába állva az ember maga is tisztul, és környezetében is a kiengesztelődés eszközévé válhat. Az atya kiemelte, hogy a rózsafüzér mélyen Krisztus-központú imádság: Mária anyai módon vezet közelebb Fiához. A szemlélődő imádság segít feltenni a kérdést: „Mit tenne Jézus Krisztus az én helyemben?”, és arra tanít, hogy ne a múltba meneküljünk vagy pusztán a jövőt várjuk, hanem a jelenben hallgassuk meg és „jól szeressük” egymást.
A búcsú vasárnap délután horvát nyelvű szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa és prédikátora Szarka Gábor plébános volt. Beszédében felidézte a rózsafüzér domonkos hagyományát, V. Szent Piusz és XIII. Leó pápa szerepét, és arra buzdított, hogy a szentolvasó ma is legyen a békéért, az Egyházért és egymásért végzett közösségi imádság eszköze. Különösen érdekes soproni adatot is említett: a helyi rózsafüzér társulatnak 1861 és 1936 között összesen 11 674 tagja volt, és egyes időszakokban évente 400–500 új taggal gyarapodott.
Az idei búcsú valamennyi eseménye ugyanarra hívta a résztvevőket: a rózsafüzért ne csupán elmondjuk, hanem engedjük, hogy Krisztus titkainak szemlélése formálja döntéseinket, kapcsolatainkat és egész életünket.
(képek: Patocskainé Katalin, a Sopron Média tudósítása az ünnepségről ITT)
