I. §. A Rend célját III. Honóriusz pápa fogalmazta meg, Szent Domonkosnak és testvéreinek írva, ezekkel a szavakkal: „Aki Egyházát mindig új tagokkal gyarapítja, hasonlóvá akarta tenni a mai modern kort a régebbiekhez és terjeszteni akarta a ka­tolikus hitet. Ezért azt a jámbor szándékot támasztotta bennetek, hogy a szegénységet vállalva és szabályok szerinti életre téve fo­ga­dalmat foglalkozzatok az Isten igéje szerinti buzdítással és világszerte hirdessétek a mi Urunk Jézus Krisztus nevének öröm­hí­rét.”

II. §. A hitszónok testvérek Szent Domonkos által alapított rendjéről ugyanis „kezdettől fogva ismert, hogy különösen az igehirdetés és a lelkek üdvössége érdekében jött létre”. Testvéreink tehát, alapítónk parancsa szerint, „a maguk és mások üdvösségét előmozdítani akaró férfiakként, mindenütt tisztességesen és szerzeteshez illő módon viselkedjenek, mint az evangélium szerinti emberek, Üdvözítőnk nyomdokait követve, Istennel avagy magukban vagy felebarátaikkal Istenről beszélve.”

III. §. Hogy pedig Krisztusnak így való követése által előbbre haladjunk az Isten és felebarátunk iránti szeretetben, fogadalmunkkal Rendünkhöz kapcsolódva teljesen Istennek szen­teljük magunkat és új módon adjuk át magunkat az egyetemes Egyháznak, „teljesen az isteni Ige” csorbítatlan „hirdetésére rendelve”.

IV. §. Az apostolok küldetésének részeseiként az apostolok életmódját is követjük a Szent Domonkos által megfogalmazott formában, egyetértően a közös élet folytatásában, hűségesen az evangéliumi tanácsok követésében, buzgóan a liturgia végzésében, különösen az Eukarisztia ünneplésében és az imádságban, állhatatosan a stúdiumban és kitartóan a szerzetesi fegyelemben. Mindez nemcsak Isten dicsőségéhez és megszentelődésünkhöz járul hozzá, hanem közvetlenül az emberek üdvösségét is szolgálja, mivel egybehangzóan előkészít és ösztökél az igehirdetésre, ala­kít­ja azt és viszont kölcsönösen formálódik általa. Ezek az elemek egymással szorosan összekapcsolódva, helyes összhangban szabályozva és egymást kölcsönösen termékennyé téve együttesen alkotják a Rend sajátos életét. Ez teljes értelemben apostoli élet, amelyben az igehirdetésnek és a tanításnak a szemlélődés bőségéből kell fakadnia.

V. §. A pappá szentelés által a püspöki rend munkatársai lettünk és így sajátos feladatunk a prófétai szolgálat, amellyel az emberek, korok és helyek feltételeit figyelembe véve, mindenütt hirdetjük, szóval és példával, Jézus Krisztus evangéliumát, hogy fölébresszük a hitet vagy az mélyebben járja át az egész életet, Krisztus Testének épülésére, ami a hit szentségei által válik teljessé.

VI. §. A Rendnek, mint szerzetesi társaságnak, formája küldetéséből és a testvéri közösségből ered. Minthogy ugyanis az ige és a hit szentségeinek szolgálata papi feladat, szerzetünknek papi jellege van. Küldetésében több szempontból részt vesznek a segítő testvérek is, akik különleges módon gyakorolják az általános papságot. Az, hogy a hitszónok testvérek teljesen az evangélium szóval és cselekedettel való hirdetésére vannak szentelve, szintén megnyilvánul abban, hogy az ünnepélyes fogadalom a leg­na­gyobb mértékben és végérvényesen Krisztus életébe és küldeté­sé­be kapcsolja be őket. A Rendnek, minthogy küldetése minden nemzethez szól, egységben az egész Egyházzal, egyetemes jellege van. Hogy pedig ezt a küldetését alkalmasabban teljesíthesse, exemptségnek örvend és hathatós egységét biztosítja feje, a rendfőnök, akihez fogadalmuk által közvetlenül kapcsolódnak az összes testvérek: a stúdium és az evangélium hirdetése érdekében ugyanis szükséges, hogy mindannyiukkal rendelkezni lehessen. A Rendnek ez a küldetése speciális módon erősíti és gyarapítja a testvérek személyes felelősségét és kegyelmét. Minden egyes testvér ugyanis – a képzés elvégeztével – érett férfinak számít, minthogy más embereket tanít és sokféle tisztséget lát el a Rendben. Erre való tekintettel a Rend azt akarja, hogy törvényei ne kötelezzenek bűn terhe alatt, hogy a testvérek bölcsen fogadják el azokat: „nem mint a törvény alatt álló szolgák, hanem mint a kegyelem alatt álló szabad emberek”. A Rend céljából következik végül, hogy az elöljáró fel­mentést adhat, „ha úgy látja jónak, elsősorban olyan dolgok alól, amik úgy látszik, hogy a stúdiumot vagy az igehirdetést vagy a lelkek javát gátolják”.

VII. §. Szerzetünk közössége és egyetemes volta kormány­zá­sára is rányomja bélyegét. Ebben vezető szerep jut annak, hogy mindenegyes rész szervesen és szabályozottan részt vesz a Rend sajátos céljának elérésében. A Rend ugyanis nem korlátozódik a zárda testvéri közösségére, jóllehet ez az alap-sejtje, hanem kiter­jed a zárdák közösségére, amely a tartományt, és a tartományoké­ra, mely őt magát alkotja. Ezért hatalmában, amely a fej azaz a káp­talan és a rendfőnök esetében egyetemes, arányosan és meg­felelő autonómiával részesednek a tartományok és zárdák. Következésképpen kormányzatunk, módját tekintve közösségi jellegű, minthogy az elöljárók rendesen a testvérek által történt és a felsőbb elöljáró által jóváhagyott választás útján nyerik el tiszt­ségüket. Nagyobb jelentőségű ügyek szempontjából a közösségek­nek ezenkívül sokféleképpen szerepük van kormányzásuk gyakor­lá­sá­ban a megfelelő káptalan vagy tanács által. Ez a közösségi jellegű kormányzat viszont alkalmas a Rend felvirágoztatására és gyakori felülvizsgálatra. Az elöljárók és küldötteik által a testvérek ugyanis a tartományfőnökök és a diffinitorok általános káptalanjain egyenlő joggal és szabadsággal, közösen gondoskodnak a Rend felvirágoztatásáról és arról, hogy maga a Rend megfelelőképpen megújuljon. Ez a folytonos meg­újulás nemcsak az állandó keresztény magatartás szelleme miatt szükséges hanem a Rend sajátos hivatására való tekintettel is, amely azt kívánja meg, hogy minden nemzedék számára annak alkalmas módon legyen jelen a világban.

VIII. §. A Rend alapvető céljának és a belőle folyó élet­formának az Egyház minden korszakában megvan a jelentősége. Megértésük és értékelésük azonban, amint arra hagyományunk tanít bennünket, különösen sürgősen fontos nagyobb arányú vál­tozások és fejlődés körülményei között. Ezek idején az a Rend feladata, hogy erős lélekkel alkalmazkodjék és újuljon meg, meg­különböztetve és megvizsgálva, hogy mi jó és hasznos az emberek vágyaiból és azt beleépítve élete alapelveinek megbonthatatlan összhangjába. Ezek az elemek viszont lényegesen nem változhatnak meg nálunk és ezeknek kell sugallniuk az életnek és az igehirdetésnek az Egyház és az emberek szükségleteihez alkalmazott formáit.

IX. §. Szent Domokos családja a papsághoz tartozó és segítő testvérekből, klauzúrában élő apácákból, szerzetes nővérek­ből, világi intézmények valamint papok és világi hívek társulatai­nak tagjaiból áll. Az itt következő konstitúciók és rendeletek azon­ban, hacsak nincs kifejezetten másképpen megállapítva, csak a testvérekre vonatkoznak. Előírásaik úgy biztosítják a Rend szüksé­ges egységét, hogy nem zárják ki a maguk a törvények szerint is szükséges többféleséget.