Ferenc pápa jubileumot záró szentmisén mondott teljes homíliája magyarul

jubileummisepapa5Ma Isten Igéje két ellentétes emberi jelenetet állít elénk: egyrészről a mai világ kíváncsiságának „farsangját”, másrészről pedig az Atya dicsőítését a jótettek által. A mi életünk mindig e két jelenet között zajlik. Ezek ugyanis minden korszakhoz hozzátartoznak, amelyről szent Pálnak Timóteushoz intézett szavai tanúskodnak (vö. 2Tim 4,1-5) Szent Domonkos is társaival együtt 800 évvel ezelőtt e két jelenet között éltek.

Pál figyelmezteti Timóteust, aki az Evangéliumot olyan emberek között fogja hirdetni, akik állandóan új „tanítókat”, „meséket”, különféle tanításokat, ideológiákat keresnek azt hallgatva, ami „a fülüket csiklandoztatja.” (vö. 2Tim 4,3) Ez a világi kíváncsiság „farsangjának” a becsapása. Ezért tanítja az apostol tanítványát erős igéket használva, mint „állj elő”, „érvelj”, „ints”, „buzdíts”, majd „ügyelj”, „viseld el a bajokat”. (2,5)

Érdekes, hogy már 2000 évvel ezelőtt az Evangélium apostolai is ezzel a jelenséggel találták szembe magukat, amely a mai időben különösen is kifejeződik és a szubjektív relativizmus miatt az egész világon elterjedt – mondta a Szentatya.

Az emberre jellemző hajlam, hogy az újdonságot keresse, ideális környezetet talál magának a látszatok, a fogyasztás társadalmában, amelybe régi dolgokat hoznak be újból, úgy alakítva azokat, hogy újnak, vonzónak tűnjenek, és a tekintetet magával ragadják. Az igazságot is meghamísitják. Egy „likvid társadalomban” élünk, biztos pontok nélkül, az egyensúlyt elveszítve, stabil és állandó vontakozási pontoktól mentesen, ahol minden csak átmeneti, vagyis a „használd és dobd el” kultúrájában.

Ezzel a jelenlegi „farsanggal” szemben világosan látszik az ellentétes jelenet, amelyet Jézus imént hallott szavaiban találunk: hogy „dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16) Hogyan történik meg ez az átmenet az ál-ünnepi felszínességből az imádásba? Azoknak a jótettei által valósul ez meg, akik Jézus tanítványaivá válva „só” és „világosság” lettek. „Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16)

A tegnapi és mai nap „farsangja” között ez Jézus és az Egyház válasza, ez az állandó támasz egy „likvid” környezetben: a jótettek, amelyeket Jézusnak és Szentlelkének köszönhetően tehetünk meg, és amelyek lehetővé teszik, hogy megszülessen a szívünkben a hála az Atya iránt, a dicsőség, de legalábbis a döbbenet és a kérdés: „miért?”, „miért viselkedik így ez az ember?”:  a világ nyugtalansága az Evangélium tanúságával szemben.

Azonban ahhoz, hogy eljussunk ehhez a „döbbenethez”, szükséges, hogy a só ne veszítse el ízét, a világosságot pedig ne takarjuk le (vö. Mt 5,13-15) Jézus nagyon érthetően mondja: ha a só ízét veszti, semmire sem való. Jaj a sónak, amelyik ízét veszti! Jaj az egyháznak, amelyik ízét veszti! Jaj a papnak, szerzetesnek, közösségnek, amelyik ízét veszti!

Ma hálát adunk Istennek azért, amelyet Szent Domonkos, telve Krisztus sójával és világosságával, 800 évvel ezelőtt véghezvitt, az Evangélium szolgálatában tett művéért, amelyet szóval és életével hirdetett, azért a szolgálatért, amely a Szentlélek kegyelméből azt eredményezte, hogy sok férfi és nő segítségben részesült, hogy ne vesszen el a világi kíváncsiság „farsangjában”, hanem épp ellenkezőleg megérezzék az egészséges tanítás ízét, az Evangélium ízét, és fénnyé és sóvá váljanak, jótettek szerzőivé, igazi testvérekké és nővérekké, akik Istent dicsőítik és tanítják Istent dicsőíteni az élet jótettei által.