„A modern szent” – Világi domonkos találkozó Budakeszin

Január 14-én a Magyar Világi Domonkos Közösség Országos találkozót rendezett az Árpádházi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli kongregációjának felújított és kibővített szép budakeszi rendházában, a Sienai Szent Katalin nevét viselő konventben.

A program a délelőtti zsolozsma elimádkozásával vette kezdetét, amelyen a nővérek és az ország minden részéből érkezett világi domonkos testvérek vettek részt. Nagy örömünkre az így összegyűlt közösség megtöltötte a letisztult egyszerűségű, a kolduló rend építészeti hagyományait követő, bazilika hangulatú kápolnát. A szentmisét Jean-Yves Brachet OP atya, a világi rend promotora mutatta be, aki homíliájában az embert mindig hívó a teremtés óta szeretettel váró Istenről és az embernek a meghívásra adott illetve adandó méltó válaszáról beszélt.

A találkozó Nagy Szent Albertről elnevezett előadóteremben Deák Hedvig OP nővér előadásával folytatódott. A nővér közel két évtizedes kutatásó munkája eredményeinek gazdag tárházából merítve mutatta be Árpádházi Szent Margit domonkos rendi apácát, a „modern szentet”.

Beszámolt a Margit szigeti kolostor legfrissebb régészeti feltárásainak eredményeiről és a különféle levéltári anyagok tanúságáról, melyek jelentősen árnyalják eddigi ismereteinket és gazdagítják a 13. századi magyar történelemről, egyház- és rendtörténetről kialakult képünket. Felhívta a jelenlévők figyelmét a Budapesti Történeti Múzeumban 2023. március 19-ig megtekinthető, Sziget. Szent Margit és a domonkosok címmel rendezett kiállításra.

Szent Margit személye, mint a magyar egyház- és művelődéstörténet kimagasló alakja tárult elénk a bemutatott dokumentumok, eredeti kódexek fotói és a kutatási eredmények alapján. IV. Béla király lánya, jelentős hatást gyakorolt a korabeli társadalomra és a kolostori életre is. A tény, hogy a király leányaként önként vállalta az életáldozatot és az engesztelést, a hazáért, az Egyházért, magyar népéért, ami a legújabb kutatások fényében megerősítést nyert. Margit teljes közösségre lépett Jézus szenvedésével. Vezekelt mások helyett is. A mintegy száz fős kolostor, ahol élt, bölcsője volt a magyar anyanyelvű irodalomnak, ugyanis mintegy 14 magyar nyelvű kódexről lehet bizonyosan állítani, hogy a margitszigeti kolostorban készültek és tükrözve a korabeli magyar nyelv sajátosságait, értékes nyelvemlékek. Bebizonyosodott, hogy a XV. századtól születtek magyar nyelvű Biblia fordítások, melyek már a reformáció előtt is léteztek. Többek között az Ómagyar Máriasiralom is fellelhető a domonkos dokumentumok között.

A régészeti kutatások nyomán azt is megtudtuk, hogy a király szándéka szerint igényesen megépített, népes kolostor emeletes épülete közelében volt a királyi család udvarháza, valamint a zarándokház és a férfi szerzetesek kolostora is.
Margit 1270. január 18-án a vezekléstől és a szigorúan önmegtartóztató élettől felemésztve, 28 évesen tért vissza Teremtőjéhez a Nyulak szigeti kolostorban.

Isten és emberszeretete, mély alázata nagy hatással volt rendtársaira. Szentté avatási eljárása már 1272-ben, halála után két évvel elkezdődött a főpapság, majd később 38 apáca vallomása és a dokumentált csodák alapján. A XIV. században újabb kísérlet történt a szentté avatás felgyorsítására, melyek nem vitték előre a per ügyét. Jelentős előrehaladás csak a XX. században történt, amikor is 1943. november 19-én XII. Piusz pápa szentté avatta Margitot. Árpádházi Szent Margit azóta is a magyar történelem és szentjeink kimagasló alakjaként él magyarságtudatunkban. Nem csak a népi vallásosság ékköveként emlékezünk rá, de mint az eucharisztikus kultusz, az engesztelés és a hivatástudat kimagasló szentjére is. Példaképül szolgál a ma élő domonkos testvéreinknek és minden magyar embernek.

Az előadást követően Kőrösiné Merkl Hilda ismertette az éves tervezett programokat. A tavaszi országos találkozó 2023. április 1-jén Budapesten a Rózsafüzér Királynéja, korábbi domonkos templomban lesz, ahol a szentté avatás kihirdetése is megtörtént.

A találkozón a 10-órakor kezdődő szentmise után hallhatunk III. András király leánya, Tössi Boldog Erzsébet, domonkos apáca életútjáról és bemutatjuk R. P. Oehninger: A koronahercegnő fátyla címmel, Erzsébetről megjelent könyvet is. A találkozóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
A Világi Rend nyári lelkigyakorlatát 2023. június 26-tól 29-ig tervezzük. Részletes program szervezés alatt van.

(Hídvégi Péter-K. Merkl Hilda)