A Magyar Világi Domonkos Közösségek 2023. április 1-jén a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja, egykori domonkos templomban Nagy Károly plébános atya testvéri együttműködésével országos találkozót tartottak. A zsolozsmát szentmise követte, melyet Jean Yves Brachet OP atya, a világiak promotora mutatott be.

Homíliájában a Jézus Lázár feltámasztása utáni első látogatásáról beszélt. Hamis és nagyon földhözragadt elgondolás, hogy ha hiszünk, minden rendeződik az életünkben. Krisztus elsősorban nem azért lett emberré, hogy jól érezzük magunkat a földön, hanem azért, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne forduljunk az Atya felé, valódi életet, igazi hazát és boldogságot találjunk. Az út azonban csak Krisztuson át vezet az Atyához. Krisztus útja pedig keresztút. Ha követjük, az ő útját járjuk, akkor keresztények leszünk.

Krisztust nem fogadta be a világ, minket sem fogad be, ha Őt követjük. Sorsközösségben vagyunk Vele. Krisztus nem békét hozni jött a földre. Ha követjük, már megtaláltuk, mert bennünk él. Önmagunkban kell keresni Krisztust. Csendre van szükségünk, hogy meglássuk önmagunkban a rosszat, a töredékes, részleges jót, a hiányainkat. Ezért félünk a csendtől és menekülünk, leggyakrabban aktivitásba.

Jézus több alkalommal elvonult a pusztába. Ha hitben élünk, nem kell félnünk a csendtől. Ő megváltotta a világot. Azonban belőlünk leginkább a megváltás elfogadása hiányzik. Ha elfogadjuk a megváltást, már nem félünk a bűntől, és megtapasztaljuk, hogy az Atya irgalmából mindig részesülhetünk. Krisztus a segítségünk ebben a folyamatban, tehát nem a segítséget nélkülözzük, hanem a személyes válaszunk hiányzik. Megtaláljuk-e Őt, aki bennünk él, a szívünkben, lelkünkben?

Szent Domonkos mindig Krisztussal vagy Krisztusról beszélt. Ha beszélünk, prédikálunk előtte mindig találkoznunk kell Istennel a csendben. Általában sokat beszélünk a mindennapokban. Beszélünk-e eközben Istenről? Találunk-e időt arra, hogy beszélgessünk vele, követve őt a keresztúton, ami valójában nem keresztút, hanem a szeretet útja. A világ azonban nem fogadja el, sőt visszautasítja Isten szeretetét.

Indulnunk kell! Ha helyben toporgunk, nem jutunk el Isten, az Atya országába, aki hív, hogy fogadjuk el őt Krisztusban, aki segítségünkre van. Hirdessük őt egész életünkkel, minden cselekedetünkkel és ha kell, szóval, prédikálással is- zárta homíliáját Brachet atya.

A szentmise után a Plébánia közösségi termében könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadást hallhattunk. Robert Heinrich Oehninger: A koronahercegnő fátyla című könyvét Michel Bakocs és Verebes Csaba, Svájcban élő a magyarok, a magyar emlékek elkötelezett kutatói mutatták be.

A könyv Árpádházi Boldog Erzsébet, III. András király leánya sorsának alakulását követi. Erzsébet koronahercegnő 1292 körül született Magyarországon. Édesanyját kisgyermek korában veszítette el. Édesapja 1301-ben váratlanul bekövetkezett halála, mely egyben az Árpád-ház férfi ágának kihalását is jelentette, Erzsébet egész életét meghatározta, mely ezt követően az egymással vetélkedő európai uralkodó házak, főként a Habsburg birodalom hatalmi érdekeinek játékszerévé vált. Ezért választotta 13 évesen, önként a szerzetesi hivatást, amíg meg nem találta lelki nyugalmát a szemlélődő apácák között. Visszautasítva a világi hatalmat és a királylányhoz méltó nagyvilági szokásokat, Jézus jegyeseként élt szemlélődő, imádságos életet, példamutatóan elviselve sok testi és lelki szenvedést, a svájci Winterthur városa melletti Töss domonkos kolostorában. (A város címerében mindmáig látható a hármas halom és a kettős kereszt.) Egész élete méltó volt nagy Árpádházi elődeihez: Szent Erzsébethez, a domonkos rendi Szent Margithoz, Szent Kingához és Boldog Jolánhoz, akik a nagynénjei voltak. Egész életében vágyott vissza magyar hazájába.

Feljegyzések sora bizonyítja halála utáni csodákat és gyógyulásokat. Átlényegült hitéből eredően már életében nagy tiszteletnek örvendett a kolostorban és a világban egyaránt. 1336-ban fiatalon adta vissza életét Teremtőjének. A tössi kolostor kertjében temették el, majd Habsburg Ágnes királyné (mostoha anyja), aki életében sok szenvedést okozott mostoha lányának, kőkoporsót készíttetett számára és a templom szentélyébe vitette. A reformáció ideje alatt a tössi domonkos kolostort is lerombolták és Erzsébet földi maradványai, akárcsak Szent Margitéi, eltűntek.
Erzsébet koporsójának fedele azonban fennmaradt és jelenleg a Zürichi Landesmuseum pincéjében található. A szentéletű királylányhoz méltatlan elhelyezése miatt a Svájcban élő magyar keresztények egy csoportja kezdeményezte Erzsébet sírfedelének hazahozatalát.

A „Királyok, szentek” című Székesfehérváron 2022-ben rendezett nagyszabású kiállításon, kölcsönzés révén láthatta a közönség Erzsébet koronahercegnő sírfedelét. A Svájcban élő magyarok Michel Bakocs kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak a sírfedél hazahozatalára. A szervezők az országot és Európát járva könyvbemutatókon hívják fel a figyelmet erre a fontos Árpád-házi királyainkhoz kötődő nemzeti értékünkre.
Erzsébetet halála után főként a domonkos rendben boldogként tisztelik, de a Katolikus Egyház hivatalos eljárást eddig nem folytatott le ügyében.

Reméljük Erzsébet sírfedele hamarosan ismét és immár végleg hazatér Magyarországra.
A könyvismertetést és az előadást követően Kőrösiné Merkl Hilda világi elnök tájékoztatója hangzott el a tervezett nyári máriapócsi lelkigyakorlattal és a III. Vasvári Domonkos Nyári Egyetemmel kapcsolatos információkról, valamint a domonkos rendet érintő, közelgő eseményekről.

Hidvégi Péter és Kőrösiné Merkl Hilda