A irgalmasság rendkívüli szentévéhez és Szent Domonkos rendje jubileumi évéhez kapcsolódóan a debreceni Szent László Domonkos Plébánia nagyböjti lelkigyakorlatán, 2016. március 4-től 6-ig Marek Pieńkowski lengyel domonkos atya szólt a hívekhez Tokodi László domonkos atya tolmácsolásában. A lengyel szerzetes atya a külföldi egyetemistáknak is tartott lelkinapot. Szombat este pedig ünnepélyes bűnbánati liturgia volt templomunkban, melyet Leszkovszky Pál domonkos atya vezetett be, majd plébániánk Taizéi csoportja énekes áhítatával kísérte a hívek felkészülését a bűnbánat szentségének vételére.

A lelkigyakorlat gondolatköre a boldogság, a szabadság és az irgalmasság volt. Néhány gondolatot idézünk most fel.

Az első nap a boldogságról elmélkedtünk. Minden ember mindenkor a boldogságát keresi. Az ókori és középkori filozófiák is mindig a boldogság kérdésével kezdték filozófiájukat. Minden korban, de ma különösen a boldogságunkat anyagi gazdagságunktól tesszük függővé. Ám számtalan példa mutatja, hogy a gazdagság önmagában kiégetté, frusztrálttá tesz, de nem boldoggá. A mindenkiből kitörölhetetlen vágy a boldogságra a teremtésre vezethető vissza, amikor Isten látta, hogy amit teremtett, az jó, és az ember, az Isten képmása is jó és boldog. De a bűnbeeséssel az ember elrontotta Istenhez való hasonlóságát. Ezért csak az Isten utáni vágy tehet minket boldoggá. Mit mondott Jézus a gazdag embernek? „Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni” (Lk 14, 13-14). Tegyük tehát a jót, és boldogok leszünk, ahogy Jézus tanította. Jótetteink után nem mindig jelenik meg közvetlenül a boldogságérzet, de tartsuk szem előtt, hogy életünk értelme nem az egyébként nem elhanyagolható karriertől vagy az egészségtől függ, hanem csupán a jótetteinktől. Isten előkészítette számunkra a jótetteket, hogy azokat megcselekedjük, tehát senki sincs értelmetlenségre teremtve. Fontos megfigyelni, hogy mit nyerünk, ha a boldogságról való gondolkodásról áttérünk a jóról való gondolkodásra: a szubjektív megítélésről áttérünk az objektívre. A boldogságérzetünk másodlagos. Nem azért vagyunk, hogy érezzünk – a pap sem, a család sem, a plébánián senki sem –, hanem azért, hogy jót tegyünk. A lengyel nyelvben a bibliai ’boldogság’ szót az ’áldott’ szóval fordítják le. A megfelelő héber szó mindkettőt jelenti: a boldogság és Isten áldása együtt jár. – Hogyan hívjunk be másokat a templomba? Mutassuk meg, hogy mi a templomban boldogok vagyunk. Legyünk tehát képesek felfedezni a boldogságot életünkben, családunkban, munkahelyünkön.

A második nap témája a szabadság volt. Mit jelent szabadnak lenni? Ezt lehet rosszul, de jól is értelmezni. Ha azt gondoljuk, hogy Isten törvényei korlátoznak szabadságunkban, akkor nem lesz sosem belső szabadságunk. Az emberek ma nem akarnak felelősséget vállalni, sem életre szóló döntéseket hozni, mert az szerintük korlátozza szabadságukat. Hogyan lehet kijönni ebből a csapdából? A szabadság pozitív értelemben: szabadság a jó megtételére. Minél több jót teszek, annál szabadabb vagyok. És így boldog is leszek. A házasság is korlátozza az egyén szabadságát, de ketten már több jót tudnak tenni. A szerzetesi engedelmességnek is eredménye lehet, hogy sok jót tud tenni az engedelmes szerzetes. Életünkben találkozunk szükségekkel és kísértésekkel. Ha rossz értelemben fogjuk fel szabadságunkat, nem tudunk a kettő között különbséget tenni, mert ebben az állapotban nem azért választok valamit, mert jó, hanem azért jó, mert én választottam, vagyis én határozom meg, hogy mi a jó, s ezzel a teremtés utáni bűnbeesés szituációját ismétlem meg. El kell dönteni, hogy mi az erkölcsi törvény a számomra. Vagy úgy tekintem az összes isteni és emberi törvényt, hogy azok korlátoznak szabadságomban, vagy pedig felismerem, hogy a törvény segíthet nekem, mert nem kívülről lett rám erőltetve.

A harmadik napon az irgalmasságról beszélt Marek atya, arról, hogy hogyan tudunk meríteni az irgalmasság gyümölcseiből. Mi is az irgalom? Isten szeretete úgy, ahogy megnyilatkozik bűnös természetünkkel kapcsolatban. Két dolgot kell megértenünk. Először: „Isten szeretet” (1Jn 4,16). Ez többet jelent, mint azt, hogy Isten szeret minket. Ez utóbbi esetben Isten egyszer abbahagyhatná, hogy szeret minket, de ha ő a szeretet, nem tudja abbahagyni a szeretetet, mert akkor maga szűnne meg. Másodszor: bűnösök vagyunk, de ez több annál, hogy mit követünk el. Ha viszonylag jól tudunk élni, nem azért van, mert tökéletesek vagyunk, hanem mert Isten irgalmában magához emel. Nem tudjuk előre, hogy hogyan viselkedünk majd nehéz helyzetekben, de bízzunk abba, hogy Isten képes vezetni bennünket minden körülmények között.

A továbbiakban Marek atya idézeteket olvasott Szent II. János Pál pápa: Dives in misericordia (1980) kezdetű enciklikájából, s ezek alapján kifejtette, hogy az Atya hűséges atyaságához és a szeretethez, melyet sosem tagad meg fiától – utalva ezzel az aznapi evangélium, a tékozló fiú története fő gondolatára: a fiú eltékozolta vagyonát, de embersége biztonságban maradt. Elveszett, de megtaláltatott, vagyis embersége megmaradt. – Az irgalom annak a szeretetnek a természetét hordozza, melyet az Újszövetség agapénak nevez. Isten mindenféle bűnhöz és bűnöshöz lehajol, és aki ezt az irgalmasságot megtapasztalja, egyben belátja, hogy újra értékelik őt, tehát tud új életet kezdeni, s ez nagyon fontos mindannyiunk életében.

Ferenc pápa: Misericordiae vultus (2015) kezdetű enciklikája alapján Marek atya az igazságosság és az irgalmasság összefüggésére mutatott rá (20. pont), mely ugyanazon valóság két dimenziója, ahol a csúcspont a szeretet. Ha Isten megállna az igazságosságnál, nem Isten lenne. „Az igazságosságot pusztán a törvény megtartásának tekintő, az embereket igazakra és bűnösökre felosztó szemlélettel szemben Jézus rámutat az irgalmasság nagy ajándékára, amely keresi a bűnösöket, hogy felkínálja nekik a megbocsátást és az üdvösséget.” Ám ez nem jelenti az igazságosság megszűnését. A vétkesnek büntetésre kell számítania.

Marek atya végül kérte, hogy vegyük kézbe s tanulmányozzuk ezen pápai dokumentumokat. A kísértés mindig megjelenhet, hogy már hallottunk erről, tehát nem foglalkozunk vele. Viszont lelki növekedésünkhöz ez szükséges. Kérjük Istent, hogy tudjunk választ adni felhívására, hogy az Evangélium tanításának megfelelően növekedni tudjunk lélekben és igazságban.

 

Lejegyezte: Havas Lászlóné