Mosolygó Mária és Szent László kegyhelyén

Soproni Rózsafüzér Társulatunk tagjai és barátai 2017. május 27-én, szombaton zarándoklaton vettek részt Szent László jubileumi évének jegyében.

A közösség először Győrben járt, ahol a káptalandombon Kovács Renátó tárlatvezetésén vett részt. A múzeumlátogatás után kifejeztük tiszteletünket a Könnyező Szűzanya kegyképe és Szent László hermája előtt. A városlátogatás keretében jártunk a kármeliták, bencések és orsolyiták templomban. A nővérek vendégszeretetétének hála szentmisén vehettünk részt templomukban. Győri látogatásunk utolsó állomása a görögkatolikus Szent Miklós templom volt, ahol Polgári László parókus tárta fel a görögkatolikus liturgia és ikonok szépségét. A városi idegenvezetést Varga Józsefné dr. Horváth Mária, a győri hittudományi főiskola szakigazgatója nyújtotta nekünk, aki széleskörű és érdekes tájékoztatást adott a város történelmi és lelki értékeiről.

Győr után Lébényben – egy finom ebédet követően – Farkas Ferencné a Szent Jakab Látogatóközpont igazgatónője fogadott bennünket és mutatta be a falu román templomának történetét és érdekességeit. A rövid falusi látogatást egy újabb vidéki célpont, Osli követte, ahol harangzúgás közepette érkeztünk meg a Mosolygó Mária kegytemplomába. Dr. Szaradits József plébános az osli-vesperás imájával fogadta csoportunkat. Ezután pedig a Loretói litánia szavaival ajánlottuk önmagunkat és szeretteinket a Szűzanya oltalmába. 

gallery

Istennek hála, a zarándoklat igazán jó hangulatban és időben zajlott. Így hitünkben és a Szűz Mária iránti odaadásunkban megerősödve térhettünk vissza Sopronba.