Jordán a 12. század végén született a vesztfáliai Burgbergben. 1219 nyarán ismerte meg Szent Domonkost. A Rendbe Boldog Regináld (lásd február 12.) vette fel 1220 februárjában Párizsban. 1221 júniusában a bolognai káptalanon Lombardia tartományfőnökévé, Szent Domonkos halála után pedig a Rend általános főnökévé, Szent Domonkos első utódjává választották 1222. május 23-án Párizsban. 15 éven keresztül szolgálta a testvéreket és a nővéreket szavaival, személyes példájával, leveleivel.
Megszerkesztette a rendi szabályzatot, a Rendet nagy szelídséggel irányította, és életszentségének, valamint különlegesen jó szónoki tehetségének köszönhetően azt igen hatékonyan terjesztette. Állandóan úton volt, bejárta szinte egész Európát, végiglátogatta a domonkos közösségeket és számos kolostort alapított. Olyan hatásosan prédikált, hogy például Párizsban egy alkalommal egyszerre 60 diák kérte a felvételét a Rendbe. Összesen körülbelül 1000 új rendtagot vett fel.
Szent Domonkos után kétségtelenül Jordánnak volt a legnagyobb szerepe a Rend szellemiségének, szervezetének és törvényhozásának a kialakításában. A domonkos nővérekkel is szeretetteljes testvéri kapcsolatot tartott fenn, ahogy Boldog Dianához és a bolognai domonkos kolostorban élő nővértársaihoz írt leveleiből is kitűnik.
Bizalommal teli szeretettel tekintett a Boldogságos Istenszülőre, kinek tiszteletére elrendelte a Salve Regina éneklését minden Kompletórium (a napot késő este befejező imaóra) után.
„Libellus de principiis Ordinis Praedicatorum”, azaz „Könyvecske a Prédikátorok Rendjének kezdeteiről” című írása felbecsülhetetlen értékű. Hála a Gondviselésnek, fennmaradt ez a tömören, tényszerűen megfogalmazott könyvecske, amelyből hitelesen megismerhetjük a rendi életet. Magyar nyelven is hozzáférhető. Jordán személyesen ismerte Szent Domonkost és az első testvéreket. A Libellus tehát nem Szent Domonkos legendája akar lenni, hanem történeti elbeszélés a Rend kezdeteiről. Ez teszi a Rend történetére és Szent Domonkos életére vonatkozóan az egyik legfontosabb forrássá.
Így ír: „Tehát úgy határoztam, hogy mindezeket sorrendben leírom, én, aki bár nem voltam jelen a Rend kezdeteinél, mégis beszéltem az első testvérekkel, és magát boldog Domonkost is nemcsak még világiként, hanem rendtagként is sokat láttam, barátként ismertem, neki gyóntam, az ő kívánságára szenteltek diakónussá, bár a rendi ruhát csak négy évvel a Rend alapítása után kaptam meg. Ezért tehát úgy határoztam, hogy mindazt, amit személyesen láttam és hallottam, és amit az első testvérek híradásából megtudtam a Rend kezdeteiről, a boldog férfinak, Domonkos atyánknak életéről és csodáiról, és egyes más testvérekről is, azt amint eszembe jut írásba foglalom, nehogy a később születő testvérek ne ismerjék a Rend kezdeteit, és akkor kívánják hiába megtudni, amikor az idő túlságos előrehaladta miatt nem lehet majd olyan embert találni, aki a Rend kezdeteiről biztosat tudna mondani.” (Libellus 3)
A szentföldi domonkos tartomány látogatásáról hazatérőben a szíriai partoknál hajótörést szenvedett két társával együtt 1237. február 13-án. Holttestét megtalálták és a jelenleg izraeli területen található Akkóban temették el a domonkos templomban. Már közvetlenül halála után nemcsak rendtársai, hanem a hívek is nagy tisztelettel vették körül. 1826. május 10-én XII. Leó pápa engedélyezte tiszteletét.
Istenünk, te boldog Jordán áldozópapot kitüntetted a lelkekért való buzgósággal és a Rend terjesztésének kegyelmével. Add meg nekünk, érdemeiért és példája nyomán, hogy hűségesen hirdessük az üdvösség útját és éljünk is annak szellemében, hogy mindig gyarapíthassunk Krisztus országát.
(forrás: világi domonkosok)