Káptalan 2020

Magyar vikariátusunk 2020. augusztus 24-26. között tartotta éves nagykáptalanját a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.

A nagygyűlésen minden magyar testvér részt vett Sopronból, Debrecenből és Szentendréről, valamint a bécsi és a római rendházakból is. A háromnapos találkozó célja az elmúlt év értékelése és a következő év megtervezése volt, amely 2021-ben Szent Domonkos halálának és a Magyar Tartomány megalapításának 800 éves alkalmából jubileumi évet jelent a közösség számára. A magyar domonkos rendtagok mellett részt vett az ülésen Peter Kreutzwald testvér, az északnémet (Teutón) tartomány főnöke. Vendégként köszönthettük dr. Deák Hedvig domonkos nővért, a Domonkos nővérek Kongregációjának elöljáróját, aki a rendi együttműködésről osztotta meg gondolatait. A munka mellett jutott idő a közösségépítésre és személyes beszélgetésekre is.

Isten áldása kísérje a magyar domonkos közösség apostoli tevékenységét!