Béla király és Laszkarisz Mária gyermeke a tatárjárás alatt született 1242-ben. Legrégibb legendájának tanúsága szerint szülei még születése előtt felajánlották születendő gyermeküket Istennek, hogy az ország megszabaduljon a tatárvésztől. Fogadalmukat beváltva, Margitot már négyéves korában beadták a veszprémi kolostorba, mely a Domonkos Rend felügyelete alatt állt. Apja a Nyulak szigetén építtetett számára új kolostort, ahová Margit tízéves korában költözött át több társával együtt. Itt tett 1254-ben fogadalmat Humbertus de Romanisnak, a Rend mesterének kezébe.

Margit teljesen magáévá tette a szülői felajánlást: hivatásától senki nem tántoríthatta el, maga apja, a király sem, aki legalább három alkalommal akarta férjhez adni, Margit azonban hallani sem akart arról, hogy a kolostort elhagyja.

Margit szívét a szegény és szenvedő Jézus hatotta meg, akit radikálisan akart követni. Egész életét jellemezte az alázatosság, az utolsó hely keresése. Ezért választotta mindenben a szegénységet, és ezért vállalta el a leginkább alacsonyrendű szolgálatokat a kolostorban, különösen a betegek ápolásában, amelyet olyan nagy szeretettel végzett, hogy többen megjegyezték róla: „ilyen nagy jóságot senkiben sem láttam.”

Társai csodálattal figyelték intenzív imaéletét is, amelyben olyan Istennel való egység és bensőségesség lett nyilvánvalóvá, mely számukra ismeretlen volt. „Ajánld tested-lelked az Úristennek, szíved mindig legyen nála, úgy, hogy sem halál, sem bármilyen teremtmény el ne szakíthasson téged Isten szeretetétől” – tanácsolta Margit azoknak, akik belső életének titkát akarták ellesni. Margit lelkes imádója volt az Eucharisztiának. A szenvedő Krisztussal való azonosulás útját jelentette számára a vezeklés sokféle formája, melyeket egész életében gyakorolt. Vezekléseit ajánlotta fel Istennek azok bűneiért, akik a szegényeket elnyomják és az egyház egységét megbontják. Sokat imádkozott a békéért.

A sok vezeklésben egészsége megromlott, 28 éves korában 1270. január 18-án halt meg. Sírja gyorsan zarándokhely lett. Később a törökök elől menekülve az apácák elhagyták a szigetet és Margit ereklyéit is magukkal vitték. Ereklyéi végül a pozsonyi klarissza kolostorba kerültek; a kolostor 1782-es feloszlatásakor pedig nyomuk veszett. Csak a Domonkos Rend feloszlatása előtt magánkézbe került ereklyedarabok maradtak meg.

Margit szentté avatási pere már 1271-ben elkezdődött, de végül csak XII. Piusz pápa kanonizálta őt 1943. november 19-én, rokona, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján.

Lékai bíboros indította el Szent Margit megünneplésének azt a módját (ami immár hagyománnyá vált), hogy a január 18-hoz közelebb eső vasárnap 11 órakor a Margit-szigeten, egykori kolostora romjainál – ahol Szent Margit sírjának helye is látható – a mindenkori bíboros szabadtéri szentmisét mutat be. Sok éve ünnepelnek így az emberek a szigeten, dacolva a januári faggyal, engesztelve Szent Margittal együtt nemzetünkért.

Könyörögjünk

Istenünk, te azt akartad, hogy Szűz Szent Margit a Szentlélek erejéből az önmegtagadás kegyelmével tündököljön, add, hogy sose mondjunk ellen akaratodnak és hűségesen teljesítsük azt, amelyben tetszésedet találod. Krisztus, a mi Urunk által.